Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Lehet, hogy az olvasási készséggel van valami hiba"

Szilvásy György, egykori titokminiszter és a szocialisták valótlanul próbálták azt a hamis látszatot kelteni, hogy a Fidesznek bármilyen köze lett volna az általuk "randalírozóknak és csürhének" nevezett emberek tevékenységéhez 2006 októberében - mondta el Demeter Ervin, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke pénteken a Magyar Televízió Az Este című műsorában a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készült titkosított jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban.


Dátum: 2011-02-19 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:49.423129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Demeter Ervin az M1 Este című műsorában

Mindig a titokbirtokos dönt arról, meddig kívánja védeni az információt. Ebben az esetben Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt a döntéshozó, így gyakorlatilag kormányzati kompetenciába tartozott a dokumentumok titkosítása - jelentette ki Demeter Ervin.

Arra a kérdésre, a nyilvánosságra hozott dokumentumokat az egyes parlamenti pártok miért értelmezik eltérően, a nemzetbiztonsági szolgálatok működését vizsgáló albizottság elnöke azt válaszolta: "lehet, hogy az olvasási készséggel van valami hiba".

Szilvásy György, egykori titokminiszter és a szocialisták valótlanul próbálták azt a hamis látszatot kelteni, hogy a Fidesznek bármilyen köze lett volna az általuk "randalírozóknak és csürhének" nevezett emberek tevékenységéhez - hangsúlyozta Demeter Ervin, hozzátéve, nyilvánosságra került, tehát teljes körűen megismerhető az, hogy milyen tájékoztatást adott Szilvásy György, a nemzetbiztonság, a rendészeti bizottság és a kisebbségi emberjogi bizottság ülésén 2006 október végén.

Arra a kérdésre, milyen következményei lehetnek dokumentumok nyilvánossá tételének, a fideszes politikus úgy válaszolt, világossá vált mi nem volt a megmozdulások hátterében. A szocialisták Szilvásy György vezetésével azt a hamis látszatot akarták kelteni, hogy itt valamilyen csürhe randalírozik, ezért lépett fel óriási brutalitással a rendőrség a békés megemlékezőkkel szemben, azt a politikai elvárást alátámasztva, hogy itt valamilyen garázda és rendellenes tevékenységről van szó, nem pedig alkotmányos jogok gyakorlásáról, akár a megemlékezés, vagy a véleménynyilvánítás szabadságáról beszélünk - szögezte le a kormánypárti politikus. Hozzátette: a titkosszolgálat lehallgatta a tüntetők egy szűk csoportjának telefonbeszélgetéseit, ez alapján tájékozódott, de egyértelműen kiderült, hogy ezek a személyek komoly erőt nem képviselnek és nem jelentettek meghatározó erőt október 23-án.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2421, 'source_type': 'media', 'source_id': 6550, 'target_type': 'article', 'target_id': 105013, 'relation_type': 'describes'}