Pozitív irányba mozdulhat a gazdaság
2006 óta a legnagyobb növekedést produkálta a magyar gazdaság a tavalyi évben, és az MNO által megkérdezett elemzők szerint az idén a kormány által is várt három százalék körül lehet a bővülés. A szakértők szerint egyelőre nem lehet felmérni, hogy milyen hatása lehet a tervezett kormányzati intézkedéseknek. A piac önmagát nehezen tudja majd kimozdítani a jelenlegi holtpontról - nyilatkozta a lapnak Borsi László annak kapcsán, hogy az építőipar továbbra is mély válságban van.
Dátum: 2011-02-20 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:51.935050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A negyedik negyedévben 2 százalékkal, az egész évben pedig 1,2 százalékkal nőtt a gazdaság az előzetes adatok alapján. Ez az éves bővülés 2006 óta a legnagyobb, ami mindenképpen komoly eredmény, azonban ha azt nézzük, hogy 2009-ben 6,5 százalékos volt a visszaesés, akkor a hazai gazdaság teljesítménye még elég messze van a 2008-astól is. 2011-re vonatkozóan a kormány 3 százalékos növekedéssel kalkulál hivatalosan, az elemzők többsége nem tart elképzelhetetlennek egy ehhez közeli GDP-bővülést.
A teljes cikk az MNO-n olvasható.