Phenjan: van atomfegyverünk
Észak-Korea megerősítette, hogy atomfegyver van a birtokában, és növelni szándékozik ilyen fegyvereinek a számát - közölte hétfőn egy amerikai kongresszusi képviselő.
Dátum: 2003-06-02 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:03.605649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Curt Weldon, a képviselőház republikánus párti tagja delegáció élén vasárnap fejezte be háromnapos látogatását Phenjanban. A dél-koreai fővárosban adott hétfői nyilatkozatában elmondta: vendéglátói értésre adták, hogy Észak-Korea nukleáris gyártókapacitással és fegyverekkel is rendelkezik. Azt is elismerték, hogy erőfeszítéseket tesznek nukleáris programjuk kapacitásának a bővítésére.
"Elmondták, hogy nagyjából befejezték 8000 atomerőművi fűtőelem újrafeldolgozását" - tette hozzá Weldon, aki tagja a képviselőház fegyveres erők bizottságának. Amerikai szakértők véleménye szerint a fűtőelemek újrafeldolgozása nyomán Észak-Korea több atombombára tehet szert, mégpedig hónapokon belül - írta az AP.
MTI - fidesz.hu