A külkereskedelmi központ Moszkvában is botrányt kavar
Moszkvában is egyre nagyobb hullámokat ver a magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügye. A Vedomosztyi című orosz lap a tranzakció részleteit közölve orosz állami tisztségviselők korrupciójára gyanakszik.
Dátum: 2011-02-22 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:18.531036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Viktor Vekszelberg orosz milliárdos az orosz kormány tisztségviselőinek kérésére közvetítősködött a moszkvai magyar kirendeltség ügyében - alighanem ez a legfontosabb eleme a Vedomosztyi című mérvadó orosz lap legújabb feltáró cikkének. A lap ugyan nem nevesíti forrásait, azonban részletesen beszámol az egész "ügymenetről". Eszerint a volt kereskedelmi kirendeltség épületének megvásárlására vonatkozó megbízást Alekszandr Zsukov kormányfőhelyettes írta alá 2007. november 19-én egy értekezlet után, amelyen rajta kívül Dmitrij Kozak - ma miniszterelnök-helyettes, akkor regionális fejlesztési miniszter -, Jurij Medvegyev, az orosz állami vagyonkezelő akkori megbízott vezetője, három apparátusi dolgozó és Viktor Vekszelberg vett részt. Kozak további irodákat kért minisztériuma számára, s Zsukov megbízta az állami vagyonkezelőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az épület tulajdonjogának megszerzésére. A jegyzőkönyv a Renovát nevezi meg az épület vásárlójaként azzal, hogy az adásvételbe nem vonnak be szövetségi költségvetési pénzeket.
A magyar kormány - az Állami Vagyonkezelő - az épületet 21,3 millió dollárért adta el, s a vásárló a luxemburgi bejegyzésű Diamond Air volt. Ennek alapítója a 2005-ben alakult és 2009 júliusában feloszlatott Renova Air Transport, amelyet viszont a panamai Renova Transport Inc hozott létre. A Renova Air Transportot a ciprusi bejegyzésű Osville Enterprises Limited, a Diamond Air százszázalékos tulajdonosa likvidálta. A Renovát egyértelműen Vekszelberg érdekeltségébe sorolják. Az orosz állam a magyar eladási ár hétszeresét fizette az épületért, azaz a közvetítők 20-21 milliárd forintot kereshettek az üzleten.
Kozak 2010 szeptemberében utasítást is adott a jogszabályok nyilvánvaló megsértésével kötött adásvételi szerződés felbontására, de Jurij Petrov, a vagyonkezelő vezetője tájékoztatta őt, hogy nincsenek papírok vagy bizonyítékok annak alátámasztására, hogy a felek megsértették a szerződést vagy jogszabályokat, így nincs jogalap a szerződés felbontására, ráadásul felbontás esetén a minisztériumnak nem lesz hová költöznie.
Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin kormányfő sajtótitkára a lapnak azt mondta: az üzlet jogszerűségét a rendvédelmi szerveknek kell vizsgálniuk. Az ilyen szerződések kereskedelmi jellegűek, és nem a kormány kérésére köttetnek valamely konkrét személy által. Egy cég nyilván akkor vesz részt benne, ha úgy számol, hogy ez hasznot hoz - mondta.
Alekszandr Navalnij jogász, a korrupciós ügyek leleplezésére szakosodott Rospil.ru honlap tulajdonosa úgy vélte, nincs jelentősége annak, hogy Vekszelberg mennyit keresett az ügyön, maga a részvétel azonban komoly problémát jelenthet számára: Svájcban adózik, és vagyontárgyai vannak az Egyesült Államokban, vagyis a korrupcióra vonatkozó külföldi jogszabályok alapján üldözhető, s ebben az esetben nehezen képzelhető el, hogyan fog beruházókat vonzani Szkolkovóba, a tervezett innovációs városba. Vekszelberg ugyanis a Dmitrij Medvegyev elnök által tervezett tudományváros kialakítására létrehozott Szkolkovo Innovációs Központ Fejlesztési Alapítvány vezetője.