Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush akadályozza Európa egységtörekvéseit?

Ha George Bush amerikai elnök ragaszkodna az Egyesült Államok jövőbeni teljes hegemóniájához, és továbbra is "jó és rossz tanulókra" osztaná fel szövetségeseit, azzal óhatatlanul akadályozná Európa egységesülési törekvéseit, és aligha javítaná a megromlott transzatlanti kapcsolatokat - fejti ki hétfői vezércikkében a La Stampa.


Dátum: 2003-06-02 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:04.192621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártoktól független olasz napilap az eviani csúcstalálkozóról érkezett első jelzések alapján úgy véli: Washington már "megbocsátott" Oroszországnak, Bush meleg kézfogással üdvözölte Gerhard Schröder német kancellárt, Jacques Chiracot pedig egy gyenge hátpaskolással is "kitüntette". A lap szerint ez a gesztus jó jel, mert arról tanúskodik, hogy legalább megindult a párbeszéd Párizs és Washington között.

Ebből talán az következik, hogy vége a haragnak Amerika és a "vén Európa" között? - teszi fel a kérdést az olasz lap, amely szerint a viszony rendezéséhez még hosszú időre van szükség. Bush kétségtelenül át akarja rajzolni az óceánon inneni szövetségesi rendszerének térképét - állapítja meg a kommentár -, s ez Bush útitervében is tükröződik. Körútjának első állomása Lengyelország, az "új Európa" virtuális központja volt, amely sokkal inkább fordítja tekintetét a tengerentúli hatalom, mintsem "saját gyenge szomszédjai felé".

A második állomás Oroszország volt, amelynek támogatására rászorul az Egyesült Államok, hiszen csak ezáltal lesz képes végrehajtani a maga elé tűzött világszintű feladatokat. A terrorizmus elleni harc szempontjából is fontos Moszkva közreműködése. A nemzetközi közösség egésze szurkol Bushnak, hogy sikerrel járjon a Közel-Keleten, hiszen az izraeli-palesztin megbékélés a "terrorista fundamentalizmus" elleni harc alapfeltétele lenne.

A La Stampa szerint azonban nagy hiba lenne, ha Washington teljes hegemóniára törekedne, ha maga akarná "jó és rossz tanulókra" osztani az európaiakat aszerint, hogy ki támogatta és ki ellenezte az iraki hadműveletet. Ezzel ugyanis a Fehér Ház lakója objektív módon akadályozná az európai egységtörekvéseket. Márpedig ez az Európa nem nélkülözheti a transzatlanti kötelékeket, de viszonylagos autonómiát is szeretne kivívni magának.

Ugyanakkor nemcsak Bush elnökön, hanem az európaiakon is múlik, hogy mindez sikerül-e vagy sem. Sok függ attól, hogy az Öreg Kontinens megtalálja-e a közös nevezőt az összefogáshoz. A lap szerint azonban Chirac nem vonta le a megfelelő következtetést az iraki háborúból, miszerint csak akkor lehet hatékonyan bírálni egy szuperhatalmat, ha a bíráló mögött megfelelően egységes erő - vagyis egy nem széthúzó Európa - áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek