Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem tartalmi, hanem eljárási kérdésekben vannak viták"

Az MSZP-ről feltételezhető, hogy az egyetlen célja az alkotmányozás ügyéből valamilyen nemzetközi hisztéria keltése - mondta Gulyás Gergely hétfőn, a Hír TV Rájátszás című műsorában.


Dátum: 2011-02-22 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:26.582362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely a Hír Tv Rájátszás című műsorában

Úgy folytatta: amennyiben az ellenzéki pártok nem vesznek részt az alkotmányozásban, abból világosan látszik, a szándék vélhetően eredetileg sem az volt a részükről, hogy egy minél jobb alkotmány elfogadásában közreműködjenek, ami azért érdekes, hiszen valamennyi kormánynak és miniszterelnöknek az a szándéka a rendszerváltás óta, hogy új alkotmányt kell alkotni.

A fideszes politikus arról is beszélt: kikerült a koncepcióból az alkotmány majdani megváltoztathatóságára vonatkozóan az a tétel, miszerint csak két egymást követő, kétharmados többséggel rendelkező parlament írhatná felül az alaptörvényt. Így egy Országgyűlés kétharmados többsége is elég lesz ahhoz, hogy az új alkotmányt módosítsa. Nem lesz az új alkotmány része az a rendelkezés sem, ami a köztársasági elnöknek egy nem pontosan körülírt feloszlatási lehetőséget adna alkotmányos politikai válság esetén.

Gulyás kiemelte: nem tartalmi, hanem eljárási kérdésekben vannak viták, hozzátéve, az MSZP-ről feltételezhető, hogy az egyetlen célja az alkotmányozás ügyéből valamilyen nemzetközi hisztéria keltése.

A politikus elmondta azt is, egyelőre nem tudni, hány koncepció fog születni, hiszen a frakcióknak és a képviselőknek lehetőségük van rá, hogy alternatív tervezeteket nyújtsanak be. Hozzáfűzte: a Szájer József vezette háromtagú szövegező bizottság munkáját irányadónak fogják tekinteni az alkotmány szövegének megalkotása során.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 179, 'source_type': 'media', 'source_id': 6564, 'target_type': 'article', 'target_id': 105093, 'relation_type': 'describes'}