Megnézheted Magad! - kampány az egészségtudatos életmódról
Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted Magad!" címmel.
Dátum: 2011-02-22 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:29.007446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivői tájékoztatón bemutatták a kampány kisfilmjét is. A sajtótájékoztatón részt vett Tóth Gabi is, mint a kampány reklámarca. Rajta kívül Gönczi Gábor és Gombos Edina szerepel még a kisfilmben.
Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, azzal a mennyiségű sóval, cukorral és zsírral, amit megeszünk, sejteni lehet, hogy hatvanévesen hogyan fogunk kinézni. Ez a kampány segíthet abban, hogy odafigyeljünk arra, mit és hogyan eszünk - tette hozzá.
Rengeteget beszélünk kórházi adósságról, az egészségügy megmentéséről, de viszonylag keveset beszélünk arról, hogy az emberek mit tehetnek az egészségükért. Erről is szól ez a kampány - közölte Szócska Miklós, hozzátéve: amit megeszünk, megiszunk, elszívunk, amennyit mozgunk, az befolyásolja, hogy hogyan és mennyit élünk egészségben. A megelőzés kapcsán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára néhány adatot ismertetett: csupán 1-2 megyében 5 százalék feletti a méhnyak-szűrés aránya, Finnországban tízen sem halnak meg méhnyakrákban, míg hazánkban több százan. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Még az idén szembesítjük az embereket azzal, hogy az életmódjuknak következménye van, megpróbáljuk fokozni az egészség-tudatosságot, és a népegészségügyi rendszert fogadóképessé tesszük, hogy a kampányokat kezelni tudja - fogalmazott. A politikus közölte azt is: az egészségügyi tárca egy átfogó szűrési kampányt is el kíván indítani még 2011-ben.
Szócska Miklós szerint nem lehet versenyezni az életmódot kedvezőtlenül befolyásoló reklámokkal, média-túlsúllyal, ezért az államtitkár köszönetet mondott mindenkinek, aki csatlakozott a kampányhoz. Beszámolt arról is, hogy olyan médiafelületeket kerestek, ahol lehetőség van arra, hogy az emberek egymásnak küldjék el az üzeneteket. Szeretnénk legalább félmillió embert elérni - jegyezte meg. A következő lépésben életmóddal összefüggő tanácsokat kapnak azok, akik regisztrálnak. Átnézik a szűrőprogramokat, a tiszti főorvos összefoglalót készít - ezt húsvét utánra ígérte az államtitkár.
Az egészségügyi államtitkár kérdésre válaszolva kijelentette: lesz országos pszichiátriai módszertani központ, a kérdésben kompromisszumra törekednek a szakmával, és arról is beszélt, hogy intenzíven dolgoznak azon, hogy a rezidenskérdést kezeljék.Úgy fogalmazott: az emberi erőforrás-krízis a magyar egészségügy sorsfordító kérdése.
Nagy Anna újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a strukturális reformok nem érintik a 65 év felettiek utazási kedvezményeit.