Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az idén elkészül a turizmustörvény

Még az idén elkészül, és a parlament el is fogadhatja a turizmustörvényt, a turizmusban tevékenykedő cégek 5-50 millió forint támogatásra pályázhatnak, elsősorban a meglévő projektekhez kapcsolódó látványelemek létrehozására - hangzott el az Új Széchenyi Terv és a kkv-k kapcsolatáról rendezett konferencián kedden Budapesten.


Dátum: 2011-02-22 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:35.006543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kkv-k várhatóan márciustól kiegészítő hitelt kaphatnak az önerőhöz is, a támogatás előfinanszírozása pedig a Széchenyi Kártyával történhet. A fejlesztéshez kapcsolódó kereskedelmi banki hitel viszont nem jár automatikusan a megítélt támogatás mellé - mondták a konferencia banki előadói.

A bank a támogatáshoz csak akkor ad hitelt, ha a fejlesztés üzletileg megalapozott, a cég önerővel bír, és nem árt ha a támogatási pályázat előtt konzultált a bankkal - idézte bankja tapasztalatait Soltész Gergő, az FHB Bank vezérigazgató helyettese. Urfi Szabolcs, az OTP Bank vezető tanácsadója is azt hangsúlyozta, hogy a támogatás pótlására nem jár a vállalkozásnak automatikusan a hitel.

A banki szakemberek kiemelték még azt is, hogy a hitelintézet az ügyfelet, a hitelcélt, valamint a biztosítékokat vizsgálja. Ez utóbbi körében sokat ér a cég tulajdonosának a kezességvállalása, illetve ha a saját ingatlanát adja zálogba a hitelért. A bank ebből tudja, hogy a tulajdonos elkötelezett a fejlesztés mellett.

A turizmus fejlesztése azért fontos cél Magyarországon, mivel 400-500 ezer embernek ad munkát, és sok - főleg elmaradott - térségben ma ez az egyetlen munkaadó ágazat - mondta Marosi István a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai főtanácsadója. A belföldi turizmus élénkítését szolgálja az 1-2 héten belül a nyilvánosság elé kerülő Széchenyi Pihenőkártya - tette hozzá a szakember. Az új cafeteria eszköz nagyobb összegű, és szélesebb szolgáltatású lesz az üdülési csekknél.

Gulyás Ágnes, a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezetője azokat az innovációs pályázatokat ismertette, amelyeken a kkv-k is indulhatnak. Ezeket az Európai Bizottság írja ki, bírálja el, és közös jellemzőjük az, hogy legalább három ország cégeinek kell konzorciumot alkotniuk a munkára. A projekt menedzsment költségeit egészében, míg a kutatás-fejlesztést 75 százalékban támogatja az EU.

Kapcsolódó elemek