Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háárec: Bush a Közel-Keletre készül

George Bush amerikai elnök, aki kedden az egyiptomi Sarm es-Sejk üdülőhelyen kezdi meg négynapos közel-keleti körútját, arra kéri az arab országokat, hogy támogassák az új palesztin kormányfőt.


Dátum: 2003-06-02 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:05.073556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai elnök tárgyalásai során az úgynevezett kvartett - az EU, Oroszország, az ENSZ és az Egyesült Államok - által kidolgozott béketerv megvalósítását vitatja meg arab és izraeli vezetőkkel. Az útitervként is emlegetett dokumentum értelmében 2005-ben megalakulna az önálló palesztin állam.

Útjának első állomásán George Bush várhatóan arra fogja kérni Jordánia, Szaúd-Arábia, Bahrein és a házigazda Egyiptom első embereit, hogy nyíltan álljanak ki Mahmúd Abbász palesztin kormányfő mellett, és segítsék a terrorizmus leküzdése és a palesztin területek biztonságának megteremtése érdekében teendő lépéseit.

Egy korábbi nyilatkozatában Colin Powell amerikai külügyminiszter is úgy vélekedett, hogy ha az arab országok támogatásukról biztosítanák Abbászt, megerősödne a palesztin miniszterelnök pozíciója.

Bush Egyiptomból a jordániai Akabába utazik, ahol háromoldalú megbeszélésen vesz részt Abbásszal és Ariel Saron izraeli kormányfővel. A várakozások szerint az amerikai elnök figyelmeztetni fogja az izraeli vezetőt, hogy nem kizárólag a palesztinokon múlik a békefolyamat sikere. A béketerv egyebek közt a Ciszjordániában és a Gázai övezetben található izraeli telepek leépítését is előírja.

Washingtonban az amerikai szenátus tagjai pártállásra való tekintet nélkül az elnök személyes részvételének jelentőségét emelték ki. Meggyőződésük szerint enélkül nem várható jelentős előrelépés a közel-keleti békefolyamatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek