Státusztörvény, Irak, NATO-bővítés
A Fidesz-frakció hétfői ülésének fő témája Varga Mihály gazdaságról szóló beszámolója volt, melyről kedden ő maga számol majd be a sajtó képviselőinek - mondta Németh Zsolt a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A képviselőcsoport megtárgyalta a státusztörvény, az iraki misszió, valamint a NATO-bővítés kapcsán kialakított álláspontját.
Dátum: 2003-06-02 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:05.369342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakció jóváhagyta a legutóbbi négypárti tanácskozás elvi megállapodását. Mivel van nemzetközi felhatalmazás, szállító-humanitárius egységek küldését fogja támogatni a Fidesz, az új határozati javaslat értelmében.
A státusztörvény módosítását is tárgyalja a Parlament. A MÁÉRT ülésén a kormány a Fidesz több módosító javaslatát nem támogatta, így a magyar igazolvány hatályát veszíti Magyarországon kívül, s elválik egymástól a támogatás és az igazolvány. Nem fogadja el tehát a Fidesz a házszabálytól való eltérést. A kormány várhatóan azt fogja emiatt felhozni, hogy a Fidesz akadályozza a határon túli magyarok támogatását. Ezt határozottan visszautasítja a frakció, és felkéri a kormányt arra, fizesse ki azt a mintegy hatmilliárd forintnyi 2002-es tartozását, amivel még elmaradt, és felhívja a figyelmét arra, hogy van hatályos törvény, amely alapján együtt lehet működni a határon túli magyarokkal.
Határozottan támogatja a Fidesz a NATO bővítése mellett, különösen a balti államok tekintetében, hiszen a NATO értékközösség is: a szabadság értékközössége, a balti országok pedig belső és külső szabadságukat visszanyervén most visszafordíthatatlanul új útra lépnek. A szomszédos országokat tagsága Magyarország számára még nagyobb biztonságot jelent, és a Fidesz reméli, hogy a védelmi és értékközösségbe lépve ezekben az országokban nagyobb figyelmet kapnak az emberi és kisebbségi jogok.
fidesz.hu