Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kimenekítik az EU-polgárokat Líbiából

Az Európai Unió tagállamai és az Európai Bizottság megkezdték a Líbiában tartózkodó, mintegy 10 ezer EU-állampolgár kimenekítését - jelentette be a végrehajtó testület szóvivője szerdán Brüsszelben.


Dátum: 2011-02-23 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:52.319436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A művelet a következő órákban és napokban is folytatódik - tette hozzá Olivier Bailly. Kiemelte, hogy elsősorban a tenger irányában tervezik az evakuálást, de légi lehetőségekkel is számolnak. Catherine Ashton külügyi EU-főképviselő szóvivőjével, Maja Kocijanciccsal közösen jelezték azt is, hogy a kimenekítést elsősorban a tagországok végzik, az uniós központi szervek elsősorban a koordinációban nyújtanak segítséget. Ha unión kívüli országoktól ilyen kérés érkezik, az EU kész segíteni más állampolgárok kijuttatásában is.

A bizottság szokásos heti ülésén egyik fő téma volt az észak-afrikai helyzet, és a szóvivő közlése szerint a testület elfogadhatatlannak minősítette Moammer Kadhafi líbiai vezető saját népe elleni fenyegetéseit. Mint azonban az újságírói kérdésekre adott válaszokból kiderül, a bizottság részéről egyelőre nem fogalmaztak meg olyan közvetlen felszólítást, amely Kadhafi távozását követelte volna. A szóvivők elmondták azt is, hogy az EU-tagországok illetékesei áttekintik, milyen szankciókat lehet vagy kell alkalmazni Líbia ellen az erőszak aránytalan alkalmazása miatt.

Több uniós tagállam előzőleg már jelezte, hogy javasolni fogja büntetőintézkedések bevezetését az észak-afrikai ország vezetése ellen. Más országok ugyanakkor óvatosabbnak mutatkoznak a szankciók ügyében, attól tartva, hogy újabb menekülthullám indul meg Líbiából. A tagállamok EU melletti állandó nagykövetei már szerdán foglalkoznak a kérdéssel - jelezte Ashton külügyi szóvivője.

Brüsszeli források szerint a Líbia és az EU közötti keretmegállapodás felfüggesztése mellett gazdasági szankciók is szóba jöhetnek. Ezek érzékenyen érinthetik Tripolit, mert miközben az unió alig függ a líbiai olaj- és gázszállításoktól, az észak-afrikai ország exportbevételének jelentős aránya uniós országoktól származik.

Elemzik azt is, milyen szerepe lehet a kimenekítésben az EU gyors reagálású erejének, amelyet egyebek között ilyen célokra, illetve humanitárius jellegű akciókra hoztak létre.

Kapcsolódó elemek