Informális ülést tartanak a védelmi miniszterek Gödöllőn
A találkozó házigazdája Hende Csaba tárcavezető lesz, a csütörtöki munkavacsorán és a pénteki munkaüléseken az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton elnököl majd. A találkozó célja új gondolatok ösztönzése és új döntések megalapozása a közös biztonság- és védelempolitikában.
Dátum: 2011-02-23 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:53.299793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budapesti munkavacsorán a miniszterek - az egyes műveletek vezetőinek, az EU katonai bizottsága elnökének és az EU katonai törzse főigazgatójának részvételével - megvitatják a folyamatban lévő uniós katonai műveleteket, köztük az uniós katonai szerepvállalást a Nyugat-Balkánon és Afrika szarvában.
A pénteki gödöllői két munkaülésen a miniszterek áttekintik a védelempolitikában követendő irányokat és fő kérdéseket a legutóbbi többnemzeti kezdeményezésekkel összefüggésben. Lehetőség lesz az EU-NATO, illetve az EU-ENSZ stratégiai partnerség kérdéseinek megvitatására is.
A soros magyar elnökség közlése szerint a Lisszaboni Szerződés életbelépésével, az európai külügyi szolgálat megalapításával az Európai Unió megteremtette a lehetőségét annak, hogy egységes és aktív szereplőként jelenjen meg a globális színtéren. A találkozó résztvevői az EU külpolitikai céljai elérését segítő döntések megalapozásáról is tárgyalnak.
Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője korábban azt mondta, a találkozó legfontosabb eleme a NATO-főtitkár részvétele lesz; fontos témaként szerepel majd az évek óta nem kellően hatékony NATO-EU-együttműködés.
Rasmussen részvétele nyilván üzenetértékű, a főtitkár deklarálni kívánja, hogy a NATO és az EU kooperációját erősíteni kell. A biztonságpolitikai szakértő megjegyezte, hogy az Európai Unió "erősen kezd felzárkózni" a NATO-hoz saját biztonság- és védelempolitikájával; az EU-tagállamok ezt egyre inkább szükségesnek ítélik az amerikai külpolitika módosulása miatt.
A szakértő elmondta, hogy a miniszterek egyeztetni fognak az EU katonai képességeinek fejlesztéséről és a hatékonyabb védelmi kooperációról; a gazdasági kényszer miatt kiemelt téma lesz a képességek tagországok közötti csoportosítása és megosztása. Az informális tanácskozáson nyilván téma lesz az észak-afrikai népfelkelések sorozata is - tette hozzá.