Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új adórendszer az állami munkavállalókat is támogatja

Az állami vállalatoknak a kötelező bértömeg-gazdálkodás keretei között kell elérniük azt a célt, hogy egyszerre teljesüljenek az új, arányos adórendszer átalakításával járó előnyök és a takarékos, felelős gazdálkodás elve - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek szerdán. Közölte: az előzetes jelzések alapján a cégek mindegyike belső forrásból eleget tesz a feladatnak.


Dátum: 2011-02-23 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:15:55.833245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fellegi Tamás az MTI-nek nyilatkozva közölte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium januárban irányelveket adott ki a tárca kezelésében lévő állami vállalatoknak az üzleti tervezéshez szükséges bérgazdálkodásról. Az irányelvek hangsúlyos eleme az, hogy az állami vállalatoknak 2011-ben is a tavalyihoz hasonló, szigorú bértömeg-gazdálkodást kell folytatniuk. Kiemelte: a bértömeg-gazdálkodással együtt a cégeknek jelentős megtakarítást kell elérniük, mert az irányelvek szerint a 2010-es bázist alapul véve a bérgazdálkodás számai nem növekedhetnek, az állami cégek e kereteken belül tervezhetik a béreket.

A nemzeti fejlesztési miniszter megjegyezte: azt kérték az állami vállalatoktól, hogy az irányelvekben megfogalmazottakra figyelemmel érvényesítsék az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 4-6 százalékos átlagos bruttó keresetnövekedésre vonatkozó ajánlását. A több mint 300 állami vállalat menedzsmentjeinek kötelessége, hogy az irányelveknek megfelelő üzleti tervet készítsenek, és ehhez igazítsák a személyzeti politikát, a bérgazdálkodást - emelte ki.

Fellegi Tamás aláhúzta: idén sem változott a 2 millió forintos havi bérplafon az állami vállalatoknál. Közölte: mivel az egykulcsos, arányos adórendszer növekményt eredményezhet a magasabb bérkategóriákban, bérbefagyasztást rendelt el minden vezetőnél. Leszögezte: 2011-ben vezetői körben nem lehet bérfejlesztés. Az itt megtakarított összeg pedig arra fordítható, hogy a cégek a bértömeg-gazdálkodáson belül érvényesítsék a kormány szándékát, miszerint az új adórendszer bevezetésével senki nem járhat rosszabbul - hívta fel a figyelmet a fejlesztési miniszter.

Kérdésre válaszolva kitért arra is: ahol a vállalat nem tudja a bérgazdálkodáson belül megoldani az adórendszer változásából származó kedvezőtlen hatások kompenzációját, ott a nemzeti fejlesztési miniszter egyedi felmentést adhat, amely alapján meg lehet növelni a bértömeg-gazdálkodás forrását. Közölte: az előzetes visszajelzések szerint minden vállalatnál belső forrásból meg tudják oldani a kompenzációt. Megismételte: jelentős forrástartalékot jelent a vezetői bérek befagyasztása, az átszervezések, a személyzeti politikai ésszerűsítése.

Kérdésre válaszolva leszögezte: a kormány szándéka nem változott, 2011. január 1-jéig visszamenőleg biztosítani kell, hogy az új adó- és járulékrendszer negatív hatásai alól mindenki mentesüljön. Úgy vélekedett: az első kifizetéseknél még előfordulhat ugyan, hogy a munkavállaló bércsökkenést tapasztal, de ezt a munkáltató visszamenőlegesen rendezi. Fellegi Tamás kiemelte: nyomon követik a vállalatok működését ez ügyben is, február végéig várják a visszajelzéseket, az adatokat összesítik, majd ha kell, beavatkoznak.

A kormány az állami vállalatok területén érvényesíti az OÉT-megállapodásban foglaltakat, ahol pedig ez a piaci szereplőkön múlik, ott azt szeretné elérni, hogy az ehhez szükséges megállapodásokat tartsák be, és ahol lehet, gyorsítsák fel a folyamatokat - tette hozzá a tárcavezető.

Kérdésre válaszolva aláhúzta: az új adórendszeren nem kell változtatni, az része Magyarország általános megújításának, átszervezésének. Azon kell inkább dolgozni - közölte -, hogy mindenki a saját hatáskörébe tartozó lépéseket megtegye azért, hogy a rendszer működőképes legyen.

Kapcsolódó elemek