Márciusban rendezik a béreket az állami szektorban
Orbán Viktorhoz fordult szerdán Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság vezetője az állami szektor béremelése ügyében; ennek eredményeként a kompenzációnak a március 5-i utalásokban meg kell jelennie - írja a csütörtöki Népszabadság.
Dátum: 2011-02-24 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:02.125419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lapnak Lázár János elmondta: azért fordultak a miniszterelnökhöz, hogy az összes állami cég és intézmény adjon tájékoztatást arról: miként valósították meg, hogy a 16 százalékos szja-kulcs bevezetése után a munkavállalók ne járjanak rosszul.
Kifejtette: az eddigi panaszok fele az állami szférából érkezett, és a Fidesz-frakció nem tudja elfogadni azt a választ, hogy vannak, akik rosszabbul járnak.
Hozzátette: soron kívül adatokat és azonnali vizsgálatot kérnek az állami cégeknél és intézményeknél az ügyben. Orbán Viktor miniszterelnök úr a leghatározottabb lépésekre tett ígéretet - mondta.
Eszerint az állami cégeknél dolgozók, valamint közalkalmazottak, köztisztviselők körében a béreknél a "kompenzációnak meg kell történnie, és ennek a március 5-i utalásoknál meg is kell jelennie".
Azt is meg kell vizsgálni, hogy a Magyar Államkincstár mindent megtett-e annak érdekében, hogy minden érintett időben megkapja a kompenzációt - tette hozzá.