Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rice: aggasztó az iráni helyzet

A demokrácia felé való nyitásra sürgette Iránt Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó az El Mundo spanyol napilap hétfői számában megjelent interjúban.


Dátum: 2003-06-02 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:06.871139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megint olyan helyzetbe kerüljünk, mint amilyen Irakban alakult ki. Tennünk kell valamit a tömegpusztító fegyverek ellen. Ilyen szempontból Irán és Észak Korea a legaggasztóbb" - fogalmazott Rice.

George Bush elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója emlékeztetett arra: az USA azzal vádolja Iránt, hogy fegyvereket szállít a Közel-Keletre, támogatja a terrorizmust, valamint rendelkezik egy, a tömegpusztító fegyverek gyártására vonatkozó tervvel, amit az atomenergia békés felhasználásával való kísérletezéssel álcáz. - Azt kérjük az iráni kormánytól, hogy tartsa be a nemzetközi jogszabályokat, és azt is, hogy elégítse ki népe vágyait az elszigeteltségből való kilépésre és a fejlődésre. Az irániak egy modern kormányt preferálnak - hangoztatta.

Az amerikai-orosz kapcsolatokról szólva Rice kijelentette: az Irakkal kapcsolatos véleménykülönbségeken túlléptünk... Az iráni helyzet aggasztó, és erről már régóta tárgyalunk Oroszországgal. Most már mindkettőnknek világosabb elképzelése van arról, hogyan lehet megakadályozni azt, hogy a teheráni rezsim katonai célokra fejlessze ki polgári nukleáris programját. Észak-Korea esetében Oroszország az egyik potenciális szövetségesünk a térségben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek