Alkotmányos védelmet érdemel a magyar termőföld
A Fidesz-szövetség választási ígérete volt, hogy megvédi a magyar termőföldet. Azt ígértük, hogy biztonságot teremtünk a magyar termőföld védelmére, nem engedjük ezt az utolsó nagy nemzeti vagyonunkat elherdálni - írja a Kisgazda Polgári Egyesület csütörtöki közleményében.
Dátum: 2011-02-24 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:05.229301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság, majd az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága egyhangú szavazással támogatta a Fidesszel szövetséges Kisgazdáknak azt az indítványát, hogy az új magyar alkotmány tartalmazza vizeink és a magyar termőföld alkotmányos védelmét.
A Fidesz-szövetség fontos választási ígéretét teljesíti, amikor megteremti az alkotmányban azt a védelmet legfontosabb nemzeti kincsünknek, amelyet a magyar emberek sokasága már régen vár. Az új magyar alkotmány létrehozása, elfogadása az ellenzék részéről számos - többnyire politikai indíttatású - ellenvetést hozott. A termőföld védelmét azonban meggyőződésünk szerint minden magyarul gondolkodó embernek támogatnia kell - zárja közleményét a Kisgazda Polgári Egyesület.