Turi-Kovács Béla: ellenfeleink önmagukat minősítik
Az ország stabilitásának biztosításához a jobboldali pártok támogatását kérte a következő négy évre az áprilisi választásokon Turi-Kovács Béla egy igali lakossági fórumon.
Dátum: 2002-03-12 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:06.863668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Nem gyalázom az ellenfelet, mert ellenfeleink önmagukat minősítik - hangoztatta a környezetvédelmi miniszter, a Fidesz-MDF országgyűlési képviselő-jelöltje.
Az MSZP-ről is mindössze annyit mondott: "szeretnénk hozzásegíteni őket ahhoz, hogy az elkövetkező négy évben megújuljanak és valódi szociáldemokrata pártként vehessenek részt a politikai váltógazdaságban".
Turi-Kovács Béla reményét fejezte ki, hogy az emberek az elmúlt négy év tettei alapján döntenek, és ismét bizalmat szavaznak a jobboldalnak.
A politikus arra szólította fel a hallgatóságot, hogy a második forduló után semmiképpen se szavazzanak a baloldal jelöltjeire, "ne adják fel elveiket, ne adják fel a kisgazdapártot, éljék túl ezt az időszakot".
- Tudomásul kell venni, hogy egy korszaknak vége, a Független Kisgazdapárt nem Torgyán és nem a Torgyán-család - szögezte le Turi-Kovács Béla.
A környezetvédelmi miniszter a fórumon a választópolgárok figyelmébe ajánlotta Gruber Attilát, a Fidesz-MDF országgyűlési képviselő-jelöltjét. A siófoki jogász az MDF tagjaként 12 éve vesz részt Somogy megye politikai életében, az előző ciklusban a megyei közgyűlés főállású alelnöke volt, jelenleg társadalmi megbízatásként tölti be ezt a tisztséget.