Az államigazgatásban kifizetik a bérkompenzációt
Navracsics Tibor szerint az államigazgatásban mindenkit kompenzálnak, akit esetleg hátrányosan érintett az idén bevezetett új adórendszer. A közigazgatási és igazságügyi miniszter leszögezte: a 250 milliárd forintos stabilitási alap létrehozása a közszférában nem okozhat elbocsátást.
Dátum: 2011-02-24 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:11.361945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor csütörtökön újságíróknak a Parlamentben azt mondta: a Nemzetgazdasági Minisztériumtól függ, hogy a kompenzációra mikor adja meg a kereteket. Amint lehet - tette hozzá -, az államigazgatásban visszamenőlegesen azonnal kifizetik a bérkompenzációt .
Közölte azt is, hogy a 250 milliárd forintos stabilitási alap nem okozhat elbocsátást a közszférában, annak alapvetően nem ez a célja. A létszámot a közigazgatásban az szabja meg, hogy milyen feladatokat kell ellátni - mondta.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a stabilitási alap nem elvonást, hanem zárolást jelent, így akár év végén, ha optimálisan alakulnak a gazdasági és költségvetési folyamatok, a zárolt forrásokat visszakapják a minisztériumok.
Úgy vélekedett: a stabilitási alap létrehozásánál igyekeztek azokat az előirányzatokat célba venni, amelyek nélkülözhetőek, és ésszerűbb munkaszervezéssel, egyszerűsített eljárásokkal elláthatóak a feladatok. Alapvetően nem a szakembereken akarunk spórolni - fogalmazott Navracsics Tibor.