Kétnapos ülést tart jövő héten a parlament
Jövő heti, kétnapos ülésén tart zárószavazást az Országgyűlés a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról, amelynek elfogadásával a kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrizhetné az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező eszközöket, és azok átadását az államnak. A korábbi tervektől eltérően a jövő héten még nem választják meg a jegybank monetáris tanácsának külsős tagjait a képviselők.
Dátum: 2011-02-24 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:15.493532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Altorjai Anita,az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után elmondta: a kormány a testület ülésén jelezte, hogy házszabálytól eltéréssel kéri tárgyalni a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítására vonatkozó, szerdán benyújtott javaslatát úgy, hogy a jövő héten legyen az együttes általános és részletes vita, a rákövetkező héten pedig a zárószavazás. Az ellenzéki frakciók későbbre ígértek állásfoglalást arról, hogy támogatják-e a házszabálytól eltérést - tette hozzá.
A Fidesz képviselőcsoportja kérte a napirend kiegészítését a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő, valamint a nemdohányzók védelméről szóló jogszabály módosítását kezdeményező előterjesztéssel. A sajtófőnök hozzátette: a kormány jelezte, hogy még a héten benyújtják a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényjavaslatot, és azt kérik, a Ház hétfőn döntsön annak sürgős tárgyalásáról.
A monetáris tanács négy tagját mégsem jövő héten, hanem a tervek szerint egy héttel később választják majd meg a képviselők - közölte Altorjai Anita, kérdésre válaszolva jelezve: a lehetséges jelöltek személyéről, akikre a gazdasági bizottság tehet javaslatot, a házbizottság ülésén nem esett szó.
Kitért arra is, hogy a Jobbik által a demográfiai helyzettel kapcsolatban kezdeményezett politikai vitanapot a házszabály szerint legkorábban március 9-én lehet megtartani, de a Fidesz házszabálytól eltéréssel a március 8-ikát javasolta a vita időpontjául. Ezt a frakciók támogatták.