Megszűnik a nyíregyházi tejüzem
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete tiltakozik a holland tulajdonban lévő nyíregyházi tejüzem júliusban tervezett bezárása ellen. A szervezet hétfői, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján Vinnai Győző, a párt városi elnöke és Márföldi István önkormányzati frakcióvezető elmondta: a gyárbezárás ráirányítja a figyelmet arra, hogy a magyar vállalkozói réteget állami támogatással kell versenyképessé tenni az élesedő termelési, piaci vetélkedésben.
Dátum: 2003-06-02 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:07.905812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Márföldi István, aki 1999 januárja előtt vezérigazgatója volt az akkor külföldi tulajdonba került cégnek, elmondta: amikor a Nutricia Rt. megvásárolta a Szabolcstej Rt.-t, a Szabolcstej az egyik legjobb élelmiszeripari vállalkozás volt Magyarországon. Tízmilliárd forint termelési értékkel, a legkorszerűbb, számítógépes vezérlésű gyártási technológiával és 5-6 piacvezető termékkel rendelkezett.
- Terjeszkedésére is megvoltak a tervek, a 7 milliárdos Mátratej Rt. olvadt volna be hozzá, illetve megvették volna a miskolci tejüzemet - tette hozzá.
Márföldi István közölte: a céget 1993-94-ben alakították át részvénytársasággá, 51 százalékban a Vezetői Kft., 39 százalékban a dolgozói MRP-szervezet és 10 százalékban egy bank tulajdonába került 1998 végéig.
Az egykori vezérigazgató elmondása szerint a külföldi befektető a Vezetői Kft. öt másik tagjának tett igen magas vételi ajánlatot, illetve a dolgozói kistulajdonosoknak is felajánlotta, hogy - ugyancsak magas áron - megveszi részvényüket, s egyben további biztos munkahelyet is ígért nekik.
Márföldi István szerint vezetőtársai végül eladták tulajdonrészüket, pedig - mint állította - az akkori három igazgatónak és a két üzemigazgatónak nem voltak anyagi gondjai, hiszen havonta 500 ezer forint jövedelemmel rendelkeztek a cégnél.
- Megváltak részvényüktől az MRP-tagok is, s a cégnél az új tulajdonos irányítása alatt megindult a leépítés - jelezte a volt vezérigazgató, hozzátéve: az 1998-as, 375 fős létszámból mára 144-en maradtak a nyíregyházi gyárban, s a valamikori tízezer tejtermelőből is alig vannak néhány ezren.
A Fidesz térségi vezetői szomorúnak tartják, hogy most teljesen megszűnik a nyíregyházi tejüzem, amely 1924-től létezett, s a munkahelyek biztosítása mellett jelentős szponzori feladatokat is ellátott a megye kulturális és sportéletében.
MTI - fidesz.hu