Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tájékoztatás a minisztériumok létszámkeretéről


Dátum: 2011-02-24 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:17.679788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány február 22-ei határozatában módosította a központi igazgatási szerveknél foglalkoztatottaknak a kormányalakulást követően, 2010. augusztus 4-én megállapított létszámkeretét: a tavaly augusztusban rögzített 5764 fős keretlétszámot az állami feladatok bővülése miatt 5%-kal, azaz 290 fővel 6054-re emelte.

A tavalyi kormányváltás utáni felülvizsgálatok során súlyos szabálytalanságokra derült fény a korábbi kormányok foglalkoztatási gyakorlatával kapcsolatban. Mint kiderült: a szocialista kabinetek sokkal több embert foglalkoztattak, mint amennyit adminisztráltak - attól sem riadtak vissza, hogy feketén foglalkoztassák a közigazgatásban dolgozókat. A rögzített létszámkeretek között nem szerepelt számos olyan közigazgatási szerv, amely a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozik - a foglalkoztatási viszonyok jogszerűvé tétele után ezek a szervek is megjelentek a határozatban, növelve ezzel a létszámkeretet (pl. Országos Meteorológiai Szolgálat).

A jelenlegi kormány foglalkoztatása látható, áttekinthető: a minisztériumoknál betölthető státuszok számáról hiteles adatot közöltünk - felhívva a figyelmet arra, hogy a megjelent számok az engedélyezett maximális létszámra vonatkoznak, amely sok esetben nincs is feltöltve.

Az pedig, hogy mennyibe kerül az állam az adófizetőknek, elsősorban nem a minisztériumi dolgozók létszámán múlik - és ezt a szocialisták is pontosan tudják, hiszen éveken át ők szervezték ki és talicskázták haza különféle trükkökkel a pénzt az állami intézményeken keresztül.

Budapest, 2011. február 24.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

Kapcsolódó elemek