Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katolikus iskola indításáról határozott a tatai önkormányzat

Katolikus iskola alapításáról tett bejelentést Michl József tatai polgármester a februári képviselő-testületi ülésen.


Dátum: 2011-02-24 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:18.033806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz és a KDNP önkormányzati képviselőivel együtt meggyőződéssel vallom, hogy Tata történelmi múltja, az egyházaknak a város életében játszott kiemelt szerepe is kötelez bennünket, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel támogassuk a szülőknek e jogos igényét. Elbizonytalanodott világunkban, amikor egyre több fiatal éli meg olyan alapvető értékek válságát, mint a barátság, a család, a szolidaritás, vagy az önzetlenség, égető szükség van olyan oktatási intézményekre, amelyek szilárd erkölcsi alapot adnak gyermekeinknek - írta a levélben.

A katolikus általános iskolát a következő tanévtől, felmenő rendszerben kívánja az új fenntartó elindítani 2011 szeptemberétől. Két, egyházi iskolai tanterv szerint működő első osztályt és két ötödik osztály tanulói kezdenék a tanévet, s természetesen ezen tanulócsoportokba bármely felekezethez tartozó gyermekeket szívesen látnak. A többi osztályban tanuló diákok az eredeti tanterv szerint folytatják tanulmányaikat, nekik választható az egyházi jellegű oktatásban, programokon való részvétel. Tatán két olyan iskola működik tagintézményként, amelynek a fenntarthatósága évek óta kérdéses.

A Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Jázmin utcai tagintézménye és a Kőkúti Általános iskola Fazekas utcai tagintézményének léte hosszú időre biztosítható lenne, ha azokat megállapodás keretében átadja az önkormányzat a katolikus egyháznak. A tervek szerint az alsó tagozatosoknak a Jázmin utcai, a felsősöknek pedig a Fazekas utcai iskola épülete szolgál majd helyszínül, évfolyamonként két osztállyal.

Michl József hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja az önkormányzat, hogy a szülők, a pedagógusok és a gyermekek a lehető legpontosabb, naprakész tájékoztatást kapják a katolikus iskola alapításának ügyében. A testület elé terjesztett határozati javaslatban szerepelt még, hogy a Geszti Óvoda és a Kálvária Úti Óvoda is katolikus illetve református egyházi fenntartásúvá váljék.

Kapcsolódó elemek