Országos Építésügyi Fórum alakult
Az építésügyet közvetlenül érintő döntések előkészítésében közreműködő, konzultatív, javaslattevő és véleményező testületként Országos Építésügyi Fórumot hozott létre rendelettel a belügyminiszter - a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Dátum: 2011-02-24 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:19.148136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fórum - egyebek mellet - javaslatokat dolgoz ki az épített környezet alakítására, minőségének védelmére, az építésügy helyzetét kedvezőtlenül befolyásoló folyamatok megállítására, visszafordítására; az építésüggyel kapcsolatos intézkedések végrehajtásának módjára, továbbá az építési beruházások megvalósításának elősegítésére. A fórum elnöke az építésügyért felelős miniszter, vagy az általa kijelölt állami vezető.
A tagjai közül 11 személyt a szakmai és civil szervezetek delegálhatnak. Közéjük tartozik az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, és az Országos Főépítészi Kollégium is. A kormányzati oldal részéről az elnök, a titkár, továbbá 10 személy tagja a testületnek, őket az illetékes miniszterek jelölik.
A fórum elnöke az ülésre meghívja azt a minisztert is, akinek a feladatkörét a megvitatásra kerülő téma érinti. Az ülések nem nyilvánosak.