Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunizmus áldozataira emlékeznek országszerte

Az ország sok településén és valamennyi középiskolában tartanak ma rendezvényeket a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Schmitt Pál köztársasági elnök és a magyar kormány képviselői a kora esti órákban, Tarlós István főpolgármester pedig kora délután gyújt mécsest a budapesti Terror Háza Múzeumnál.


Dátum: 2011-02-25 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:24.469541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országházban a kommunizmus délvidéki áldozataira emlékeznek, a megnyitó beszédet Kövér László házelnök tartja. A budapesti Honvéd téren a Gulag-rabok emlékművénél a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megőrzésére Alapítvány rendezvényén beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök és Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő.

Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere az alföldi város Emlékpont Múzeumában emlékezik meg a kommunizmus áldozatairól; a rendezvényen Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke, a magyar Gulagnak nevezett internálótábor egyik utolsó túlélője beszél a kommunista diktatúra szörnyűségeiről. A fővárosi Uránia Filmszínház Út a semmibe címmel zártkörű filmbemutatót tart a hortobágyi kitelepítésekről. A vetítés után Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet. A vetítés előtt Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke és Arady-Beöthy Péter, a film rendezője emlékezik meg a kommunizmus áldozatairól.

Ezenkívül a megyeszékhelyeken, és számos városban tartanak rendezvényeket ezen a napon; Füzesabonyban a Fidesz helyi szervezete gyertyás felvonulást szervez. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében ezen a napon a középfokú oktatási intézményekben is megemlékezéseket tartanak.

Az emléknapot annak alapján jelölték ki, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, jóllehet a politikust, országgyűlési képviselő lévén, védte mentelmi joga. Az akció a kommunista párttól még távolságot tartó erők megfélemlítését szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök májusi eltávolítása előtt is.

A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.

Kapcsolódó elemek