Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt: Fel kell nőni a NATO tagországaihoz

Magyarországnak lépést kell tartania színvonalban, létszámban és minőségben a NATO országokkal - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön Pápán újságíróknak.


Dátum: 2011-02-25 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:26.244266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök a Veszprém megyei útjának zárásaként egy katonai programon is részt vett: a pápai bázisrepülőtéren egyebek közt találkozott a Nehéz Légiszállító Ezred katonáival. Magyarországnak vannak kötelezettségei, NATO ország vagyunk és ezzel a ránk háruló feladatokból is ki kell vennünk a részünket - fogalmazott. Közölte: a héten aláírta Magyarország országvédelmi tervét. Mint kiemelte, Magyarországnak lépést kell tartania színvonalban, létszámban és minőségben a NATO országokkal és elvállalnia a rá rótt feladatokat.

Országjárása második állomásaként Veszprém megyébe látogatott csütörtökön az államfő. Schmitt Pál útját Devecserben kezdte, ahol a település polgármestere tájékoztatatta arról, hogy a vörösiszap-katasztrófa után milyen lépések történtek. Schmitt Pál Devecserben megtekintette az újonnan épülő lakóparkot is.

Schmitt Pál délelőtt Veszprémben az összevont megyei és városi közgyűlés ülésén is részt vett, ahol kiemelte: Veszprém megyében, ahol nagyon sok az apró, 300-as lélekszám alatti település, ugyanúgy gond a munkanélküliség, a lehetőségek beszűkülése, a forráshiány, mint bárhol másutt az országban. Hozzátette: az önkormányzatok jó része az utóbbi évek során itt is túlélésre rendezkedett be, adósságcsapdával küzd. A köztársasági elnök a közgyűlés ülése után a veszprémi Petőfi Színházba látogatott, ahol Oberfrank Pál és Eperjes Károly a vidéki színházak helyzetéről tájékoztatták az államfőt. Schmitt Pál ellátogatott a veszprémi Pannon Egyetemre is, ahol a tanulás, a sport és a karrier témakörében tartott előadást.

Délután Zircen az államfő felkereste a zirci ciszterci apátságot, ahol Dékány Árpád Sixtus apát bemutatta az épületet, majd Schmitt Pál részt vett egy balatoni turizmusról szóló konferencián.

Kapcsolódó elemek