Nem jelent meg a bizottság előtt a szocialista politikus
Büntetőfeljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Miniszter egykori államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. Budai Gyula ezt pénteken jelentette be a honvédelmi bizottságnak az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén, amelyen Juhász Ferenc (MSZP) egykori honvédelmi miniszter, bár meghívták, nem jelent meg.
Dátum: 2011-02-25 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:29.239974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2