Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Royal-demokrácia


Dátum: 2011-02-25 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:30.207669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borókai Gábor: És nemcsak Mesterházy Attila látszik értetlennek és feledékenynek, de a volt miniszterelnök is. Merthogy az a Gyurcsány Ferenc mondott országértékelő beszédet, aki 2009-ben elbukta a kormányzást. Ahogy a rendszerváltás óta még senki sem. Idő előtt kellett lelépnie a színről, hogy pártjának esélye maradjon kitölteni ciklusát, és reménye legyen megúszni a csúfos választási vereséget. Most mégis pulpitusra állt, és oktatott. Hozzávetőlegesen azzal a hitelességgel, amivel az érettségin csúful elvérzett diák tanárkodhatna vizsgabiztosként az osztálytársaival.

(...)

Gyurcsány mint a Bourbonok. Semmit sem felejtett és semmit sem tanult. Tiszta képlet: vérbeli Royal-demokrata.

Kapcsolódó elemek