A totalitárius rezsimek bűncselekményeiről is tárgyalnak az uniós igazságügyi miniszterek
A totalitárius rezsimek által elkövetett bűncselekményekről szóló európai bizottsági jelentés megtárgyalása is szerepel a napirenden az uniós országok igazságügyi minisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán.
Dátum: 2011-02-25 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:35.082518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a megbeszélés előtt az MTI-nek elmondta, a tagállamok képviselői most első körben vitatják meg az uniós végrehajtó testület által előterjesztett dokumentumot, e témában tehát még további megbeszélések lesznek a későbbiekben.
Navracsics, aki a magyar EU-elnökség képviseletében elnököl az ülésen, hozzátette: "nekünk különös aktualitást ad (ennek a témának) az, hogy ma van Magyarországon a kommunizmus áldozatainak emléknapja".
A miniszter közölte, hogy az ülésen három igazságügyi témában várható közös tanácsi következtetések elfogadása. Az egyik az unión belüli személyes adatok védelméről szóló előterjesztés. A másik dokumentum azokat az alapelveket rögzíti, hogy milyen módon lehet beépíteni az uniós döntéshozatali eljárásrendbe az EU alapjogi chartájának előírásait. A harmadik olyan kérdés, amelyről közös konklúzió elfogadása várható, az E-justice portál - vagyis az európai igazságügyi internetes portál - integrációja, konkrétan az európai igazságügyi képzési hálózat site-jának beépítése az E-justice portálba.