Szijjártó: Minden helyiséget a korábbi hagyományoknak megfelelően használunk
Az adófizetőknek egy fillérjébe sem került, hogy Orbán Viktor miniszterelnök íróasztalát áthelyezték a tárgyalóba - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pénteken a Magyar Nemzetnek.
Dátum: 2011-02-25 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:40.666734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Blikk csütörtökön arról írt: "nem tetszett Orbán Viktornak elődje helye a Parlamentben, ezért fogta magát, és átalakíttatta az épületnek azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt".
Szijjártó Péter erre reagálva a Magyar Nemzettel azt közölte: az átalakítás helyett mindössze annyi történt, hogy megszüntették a külön dolgozószobát, a kormányfő íróasztala pedig bekerült az eddig kizárólag tárgyalóként funkcionáló Nándorfehérvári terembe. "Minden egyes helyiséget a korábbi hagyományoknak megfelelően használunk" - tette hozzá a szóvivő, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, nem európai megoldás, hogy a kormányfő székhelye a törvényhozás épületében van, de Magyarország állapota miatt ezen jelenleg nem lehet változtatni.
Ahogyan Nagy Anna kormányszóvivő, Szijjártó Péter is cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint a kormány saját használatú repülőgép beszerzését vagy bérlését tervezné. A miniszterelnök és a kormánytagok továbbra is menetrend szerinti géppel utaznak - közölte.