Orbán: Összehangolt tevékenység Észak-Afrika ügyében + képek
Remekül dolgozik az Európai Unió annak érdekében, hogy kivegye a részét az észak-afrikai válság kezeléséből, és minden esély megvan arra, hogy a jövő hét elején az uniós közreműködésre vonatkozóan átfogó választ adjon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács állandó elnökével. A miniszterelnök találkozott Matti Vanhanennel, az Európai Családi Vállalkozások Szövetségének elnökével is.
Dátum: 2011-02-25 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:41.042376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-afrikai helyzetről a miniszterelnök úgy vélte: remekül dolgozik az Európai Unió annak érdekében, hogy kivegye a részét a válság kezeléséből, és minden esély megvan arra, hogy a jövő hét elején az uniós közreműködésre vonatkozóan átfogó választ adjon
Az EU komoly erőket és súlyos pénzeket mozgósít, hogy megfelelően reagáljon: gőzerővel dolgoznak a bel- és igazságügyi területért felelős miniszterek, a segélyezéssel és a humanitárius ügyekkel foglalkozók, valamint az energetikai szekció is. Orbán Viktor hangoztatta azt is, hogy az EU összehangolja tevékenységét a NATO és az ENSZ várható akcióival és döntéseivel. Kulcsfontosságúnak nevezte a déli energiafolyosó kinyitását.
Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor arról is beszélt: nem fogadja el, hogy a mediterrán térség fontosabb, mint a keleti partnerség. A mediterrán térséggel most baj van, amit kezelni kell, destabilizálódás fenyeget - fejtette ki -, ezzel szemben a keleti partnerség nem probléma, hanem lehetőség. A keleti partnerség a jövőt is jelenti - fogalmazott -, az a fő kérdés, hogy az uniónak marad-e energiája arra, hogy ezt az óriási lehetőséget kihasználja.
Magyarországnak is érdeke, hogy sikeres legyen a közelgő euróövezeti csúcstalálkozó
Az euróövezeten kívüli EU-tagállamoknak, így Magyarországnak is az az érdeke, hogy sikeres legyen a zóna 17 országának március 11-i csúcstalálkozója, és az euró helyzete stabilizálódjon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő fontosnak mondta, hogy az aktuális nemzetközi problémák közepette ne lankadjon a figyelem az euró megmentésének kérdésében. Úrrá kell lenni az egymást követő euróövezeti tagállami válságokon, azaz az államadóssági krízisen - emelte ki.
Elmondta azt is: emellett másodlagosnak tekinti azt a kétségkívül érzékeny problémát, hogy az értekezlet 27-ből csak 17 EU-tagállamot fog érinteni. A soros magyar elnökség kezelni fogja ezt a problémát, és "nem fog kialakulni olyan hangulat, miszerint az unió elsőrendű és másodrendű tagállamokra hullott volna szét" - fogalmazott Orbán Viktor. Úgy vélte, szokatlan, de kiemelkedő jelentőségű az eurózóna csúcstalálkozója. Ettől azt várja, hogy olyan döntéseket hozzon, amely megállítja az euró körüli bizalmatlanságcsökkenést, stabilizálja a helyzetet, és újraépíti az euró nemzetközi tekintélyét.
Orbán Viktor jelezte, hogy a zónán kívüli többi állam nevében nem kíván beszélni, de Magyarországnak nem kell félnie attól, hogy kimarad valamiből. Úgy vélte, hazánk esetében kevésnek is mondhatók azok a döntések, amelyeket az euróövezeti csúcstalálkozón meghoznak majd. Magyarország azokon túl is fog menni, amikor bejelenti az államadósság-csökkentéssel kapcsolatos programját. A munkaerőpiacot például sokkal rugalmasabbá kell tenni annál, mint amilyen javaslatok a francia-német versenyképességi elképzelések között láttak napvilágot. A nyugdíjrendszer átalakításánál is messzebbre kell menni - tette hozzá.
Hangsúlyozta, soros elnökként is nagyon reméli, hogy az eurózónához tartozó államok egymás között el tudnak dönteni néhány fontos kérdés, mert az meg fogja könnyíteni a 27-ek közötti gazdasági koordináció még nyitott kérdéseit. Leszögezte azt is: garantáltan megfelelő tájékoztatást adnak az eurózóna miniszterelnökeinek csúcstalálkozója előtt, és rögtön az értekezlet után is.
Ami a félév uniós elnökségi gazdasági feladatait illeti, úgy vélte, lassúbb az előrehaladás, mint ahogy szerették volna, de jó esély van arra, hogy a magyar elnökség végére megszülethet a gazdasági kormányzás összehangolása érdekében szükséges hat jogszabály. Az állandó euróövezeti mechanizmus létrehozása érdekében szükséges szerződésmódosítás jó úton van, és az európai szemeszter elindítása is rendben meg fog történni - tette hozzá.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az energiapolitika területén a magyar elnökség célkitűzéseinek szempontjából a munka dandárja le is zárult. Áttörésszerű változások vannak, erről nap mint nap kapunk majd bizonyítékokat a következő hónapokban - fogalmazott.
Hazánk mindent megtesz a horvát tárgyalások gyors lezárása érdekében
Horvátország európai uniós csatlakozásának tétje folyamatosan nő, és a magyar elnökség továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy júniusban kimondhassa, a csatlakozási tárgyalásokat lezárták - jelentette ki Orbán Viktor. A magyar kormányfő Herman Van Rompuy európai tanácsi elnökkel folytatott találkozója után nyilatkozva kifejtette: a bővítésnek számos élharcosa van az uniós tagállamok között, és ezek világosan látják, hogy Horvátország felvétele a régió stabilitásának szempontjából kulcskérdés, ugyanis minden halasztó döntés kockázatos az egész térség szempontjából.
"Ha a régió egyetlen, európai szempontból mintaállamának tekinthető országa nem kapja meg a fair elbánást a következő időszakban, az az összes többi, náluk az unióhoz való közeledésben hátrább lévő országot is destabilizálhatja" - mutatott rá Orbán Viktor. A magyar elnökség annak érdekében is mindent megtesz, "nehogy előforduljon az, hogy szakmai és teljesítmény-megítélések helyett politikai szempontok játsszanak szerepet Horvátország felvételének időpontját illetően" - tette hozzá.
A belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet bővítését illetően Orbán Viktor úgy fogalmazott: a helyzet sokkal bonyolultabb, mint amilyennek lennie kellene. Úgy vélte, a munka dandárját elvégző Románia felvételének "tulajdonképpen meg kellene történnie", mégis úgy tűnik, hogy ez a döntés halasztást szenved, és "a jó és teljes megoldások helyett legfeljebb kompromisszumos megoldásokra" nyílik most esély. Magyarország ebbe nem törődik bele, és továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy Bulgáriát és Romániát mielőbb fel kell venni az övezetbe - hangoztatta.
Orbán Viktor találkozott Matti Vanhanennel
Orbán Viktor, az EU soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökeként európai konzultációsorozatának keretében a pénteki napon Brüsszelben megbeszélést folytatott Matti Vanhanennel, az Európai Családi Vállalkozások Szövetségének elnökével - tájékoztat közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
A találkozó résztvevői hangsúlyozták a családi vállalkozások fontosságát mind a munkahelyteremtés, mind pedig a válságból való kilábalás területén, valamint egyetértettel abban, hogy a Magyarországon bevezetett új, arányos adórendszer példaértékű, hiszen segíti a családi vállalkozások működését és elismeri a gyermekvállalás és -nevelés költségeit.