Orbán Viktor: Nemzeti ügy a rend és a közbiztonság állapotának helyreállítása
Orbán Viktor korábbi ígéretéhez híven írásban válaszolt azokra a kérdésekre, melyekre az évértékelőjén nem volt módja kitérni. A miniszterelnök Facebook oldalán ezúttal a közbiztonság témakörében feltett kérdésekre válaszolt írásban.
Dátum: 2011-02-26 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:48.062340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemzeti ügynek tekintjük a rend és közbiztonság helyreállítását Magyarországon. Ezzel az elhatározással láttunk munkához tavaly tavasszal - írta Orbán Viktor facebook-bejegyzésében. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy anyagi és szakmai értelemben is megerősítették a rendőrséget, és növelik az állomány létszámát. 2011. március 6-án 1960 fő újonnan kinevezett rendőr tiszthelyettes állt munkába.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra is, hogy bevezették a "Három csapás" törvényt a veszélyes bűnözök elleni, minden eddiginél szigorúbb fellépés érdekében. Az eddigi erőfeszítéseink már jelentősen javítottak a helyzeten. Annak az elvnek az érvényesítése, hogy a kis bűn is bűn, elérte hatását: az áruházak vezetői arról számolnak be, 40%-al csökkent a bolti tolvajlások száma - szögezte le. Mint fogalmazott, a közbiztonság helyreállítása érdekében hozott eddigi intézkedések eredményeit leginkább azok érzik és tapasztalják, akik vidéken, kistelepülésen laknak.
Több rendőr, rendszeres ellenőrzések
Az elmúlt években a kis falvak sokaságában szűnt meg a békés élet lehetősége - különösen az ország észak-keleti részében. Ma már sokkal több rendőr szolgál ezeken a területeken, és rendszeresek a fokozott ellenőrzések, sokszor a megyei rendőr-főkapitányság bevetési szolgálatának munkatársaival, esetenként a készenléti rendőrség állományával megerősítve - írta a kormányfő. Hozzáfűzte: ennek köszönhetően nagyon sok elkövetőt sikerül elfogni, március 6-tól pedig közel kétezer új rendőrt állítanak munkába.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a rendőrség kiemelt feladatként kezeli azokat a bűncselekményeket, amelyek áldozatai idős emberek. A rendőrök járőrözés közben mindennap eljuthatnak a megye valamennyi településére.
"A lopás bűn, amelyért felelni kell"
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy korábban nem, vagy csak ritkán volt következménye a húszezer forintot meg nem haladó lopásoknak, főleg kiskorú elkövetők esetében. A tavaly meghozott változtatások révén ma már kis értékű lopást sem lehet elkövetni következmények nélkül. Az elzárásnak nevelő hatása is van, tudatosítani akarjuk ugyanis mindenkiben, hogy a lopás bűn, amelyért felelni kell - hangsúlyozta Orbán Viktor a bejegyzésben.
Az emberek a szocialista kormányok alatt nem bíztak a rendőrségben, és sokszor nem jelentették be az ellenük elkövetett bűntetteket. Ma már a rendőrökben ismét a védelmezőt látják, így nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz - olvasható a kormányfő Facebook oldalán. Az idáig ismeretlen bűntettek is a rendőrség látókörébe kerülnek, s a határozott fellépésnek köszönhetően a felderített ügyek száma is jelentősen növekszik.
Természetesen nagyon sok tennivalónk van még, amíg mindenütt érezhető lesz, hogy újra rend van, és biztonságban lehet majd élni az egész országban. Tisztában vagyok vele, hogy olyan állapotok uralkodtak el hazánkban, amelyek miatt jogos és megalapozott a sokak által megfogalmazott igény a további szigorításra - szögezte le. Magyarázatképpen hozzáfűzte: ennek megfelelően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkezdte egy új Büntető Törvénykönyv előkészítését. A jelenleg hatályos Btk. minden rendelkezését felülvizsgálják. Napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállításának a lehetősége is. Ebben a kérdésben szociológusok, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek véleményét, valamint a hazai és nemzetközi tapasztalatokat egyaránt figyelembe veszik.