Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós ÁSZ-vizsgálatot kér a főváros gazdasági helyzetéről

A főpolgármester szerint a szocialisták valótlant állítanak, amikor azt mondják, nincs adóssága Budapestnek, pedig a valóság az, hogy 300 milliárd forintos adósságállománya van a fővárosnak - jelentette ki Tarlós István pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.


Dátum: 2011-02-26 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:48.423717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában

A főpolgármester szerint 100 milliárd hiányzik még a 4-es metró projektből is, hiszen az alagútépítő konzorcium 35 milliárdot követel Budapesttől, az Alstom-ügyben pedig 65 milliárd forog kockán. Tarlós István szerint a szocialisták számíthattak volna arra, hogy ezeknek a szerződéskötéseknek következményei lesznek.

Tarlós István a József Attila színházzal kapcsolatban azt mondta: nem igaz, hogy nem adnak a továbbiakban pénzt a színháznak, és hogy elzavarják a társulatot, csak a jelenlegi igazgató nem köthet új szerződéseket.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1544, 'source_type': 'media', 'source_id': 6589, 'target_type': 'article', 'target_id': 105292, 'relation_type': 'describes'}