Kimenekítik a magyarokat Líbiából
A Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó mentőakció irányítását a Terrorelhárítási Központ vette át - közölte a miniszterelnök szóvivője szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2011-02-26 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:49.146795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter hozzátette: amint az ügyben lesz olyan új információ, amelynek közlése nem veszélyezteti a feladat sikeres végrehajtását, a Miniszterelnökség tájékoztatja a nyilvánosságot.
Pataki Eszter külügyminisztériumi szóvivő pénteken az MTI-nek azt mondta: az a repülőgép, amely a Líbiában rekedt magyarokat hozná haza, a líbiai hatóságok berepülési engedélyére vár, e nélkül nem indulhat el.
Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön azt közölte: tudomása szerint mintegy 50-60 magyar állampolgár tartózkodik Líbiában, értük Magyarország repülőgépet küld. Hangoztatta, hogy eddig egyiküknek sem esett bántódása.