Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sukoró-ügy: értékbecslés nélkül készült el a szerződés

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetői tisztában voltak vele, hogy az izraeli befektető által a sukorói területért kínált albertirsai és pilisi csereingatlanok értéke túl alacsony, ennek ellenére a cég vezetői értekezletén értékbecslések nélkül terjesztették elő a rohammunkában nyélbe ütött szerződést - állította pénteki bírósági meghallgatásán Benedek Fülöp, a földalap volt igazgatója.


Dátum: 2011-02-26 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:49.530989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Benedek Fülöp, a nemzeti földalapkezelő egykori igazgatója a sukorói ingatlanper pénteki fordulóján elismerte: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetőinek tudomása volt róla, hogy a sukorói ingatlanért Joav Blum izraeli befektető által cserébe kínált pilisi és albertirsai ingatlanok értéke négyzetméterenként mindössze 45-60 forintot érhetett - írja a Magyar Nemzet szombati számában.

A tanúként meghallgatott egykori agrárállamtitkár az ingatlancsere semmisségét kérő állami kereset alapján indult polgári perben a felperes jogi képviselőjének kérdésére azt is elmondta: az ügylet lebonyolítása olyan rohammunkában folyt, hogy nem is volt idő az alapos becslésre és a területek bejárására sem.

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában olvashatók.

Kapcsolódó elemek