Szégyen a futás...
Szégyen lenne Medgyessy Péterre, ha nem merne vitára kiállni Orbán Viktor miniszterelnökkel, akit kétszer is kihívott - mondta Pokorni Zoltán kedden, a Kapuváron tartott fóruma előtti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-03-12 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:07.157556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke úgy vélekedett: nem kellene a szocialista pártnak azt a szégyent elkönyvelnie, hogy kihívnak valakit, aztán megfutamodnak.
- A mostani ravaszkodást, ügyeskedést látva - hogy minden időpont jó, csak az nem, amit a miniszterelnök megjelöl - azt gondolom, ettől a vitától szeretnének eltekinteni a szocialista politikusok - hangoztatta.
A pártelnök kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz ma az ország legnagyobb pártja. Rámutatott: nem végeztek ugyan kalkulációt arra vonatkozóan, hogy országosan hány első fordulós választási győztesük lesz, tény azonban, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a részvételüket biztosnak mondó, pártot választó emberek 44 százaléka támogatja a Fidesz-MDF összefogást, 6 százalékkal több, mint a szocialistákat.
- Ez azt jelzi, hogy jól halad a február 23-án megkezdett kampány - hangoztatta.
A fideszes politikus kitért arra is: most a választópolgárok 71 százaléka kíván részt venni a választásokon, jóval több, mint négy évvel ezelőtt.
- Nem lehet más célunk, mint az, hogy Magyarország döntését ne a részvétlenség, ne az indulat szülje, hanem a döntést a tények és az okos mérlegelés alapozza meg - mondta.
Pokorni Zoltán kijelentette: jó esélyt lát arra, hogy véget ér a politikában a Kőműves Kelemen történet - hogy amit az egyik kormány felépít, a másik lerombolja -, és most először több kormányzati cikluson keresztül megvalósulhat egy tudatosan vállalt jövőkép.
- A rendszerváltás akkor teljesedik be, ha az emberek nem valami ellen szavaznak, hanem valami mellett teszik le a voksukat - hangoztatta.
A fideszes politikus ismertette pártja bérekkel, jövedelmekkel kapcsolatos vállalásait. Kiemelte: a következő ciklusban a Fidesz törekvése, hogy a személyi jövedelemadó-tömeget tíz százalékkal csökkentse. Ennek az összegnek egyik felét a gyerekek utáni kedvezmények tennék ki, a másik felét pedig az szja-kulcsok csökkenése és a sávok szélesítése.
Pokorni Zoltán markáns különbséget lát a Fidesz és a szocialisták kormányzati szerepvállalásában. Kiemelte, hogy a Fidesz céljainak eléréséhez aktív kormányzati szerepvállalásra van szükség, egyebek között azért is, hogy megvédjék az embereket a brutális áremelésektől.
- Ezzel szemben a szocialisták úgy látják, hogy csak válság esetén kell beavatkozni a gazdasági folyamatokba - mondta Pokorni Zoltán.