Szombatonként nyílt nap a kolontári lakóparkban
Nyílt napot tartanak február 26-tól minden szombaton a kolontári lakóparkban reggel 9 és délután 4 óra között, ahol az épülő házak tulajdonosai megtekinthetik a mintaházat és saját leendő otthonuk készültségi fokát is - tájékoztatta Benkovics Zoltán az Újjáépítési Koordinációs Központ Parancsnoka szombaton az MTI-t.
Dátum: 2011-02-26 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:51.683392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Benkovics Zoltán elmondta, hogy a közel 100 négyzetméteres mintaház Kolontáron 90 százalékos készültségben van, a károsultak az ebben berendezett bemutatóteremben választhatnak a rendelkezésre álló burkolóanyagok közül.
A lakóparkról a parancsnok elmondta, hogy öt ház tetőszerkezete, tizenkét ház falazása és három épület alapja készült el, Kolontáron összesen 21 ház épül.