A kommunizmus áldozatainak meg kell szólalniuk
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki történész, az InfoRádióban azt mondta: fontos, hogy a kommunizmus ma élő áldozatai megszólaljanak a róluk szóló emléknapon. Hozzátette, az egyéni mellett a közösségi megemlékezés is fontos. Kovács Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta: az áldozatok nagyon nehezen szólalnak meg, ha azt látják, hogy mellettünk élnek azok, akik a bűnök elkövetésében részt vettek.
Dátum: 2011-02-27 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:16:55.920650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindazokat a rendszer áldozatainak tartja Kovács Zoltán, akik testi vagy lelki értelemben sérültek, elpusztultak, vagy megnyomorodtak a kommunizmus évtizedeiben.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár elmondta: Magyarországon számukat egymillió körülire becsülik, a Szovjetunióban viszont több mint húsz millióan váltak csak a Gulag áldozatává, Kínában pedig több mint hatvan millióan haltak bele a kommunizmus építésébe.
Ezek a becslések azonban nem tartalmazzák azokat az adatokat, amelyek a testi vagy lelki sérültek számáról szólnak, vagy azokét, akinek családi, illetve társadalmi viszonyait zilálta szét a diktatúra - tette hozzá.
Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az első polgári kormány idején, 2000. február 25-én emlékeztek meg először arról a napról, amikor 1947-ben a Kisgazdapárt akkori főtitkárát a megszálló szovjet csapatok elhurcolták. Ez a nap jelképezi a kommunizmus áldozatainak emlékét, de ezen kívül is sok évtizedet kellett ebben a rendszerben eltölteni.
Erre emlékezni mindannyiunk feladata, de fontos az is, hogy az egyéni megemlékezést is lehetővé tegyük, és a családok, a különböző generációk egymás között is megbeszélhessék a múlt gondjait.
A legfontosabbnak azonban Kovács Zoltán azt tartja, hogy maguk az áldozatok is beszélhessenek a múltjukról. Történészként a politikus úgy nyilatkozott, hogy a ki nem beszélt, elföldelt múltbéli emlékek tovább mélyítik azokat a sebeket, amelyeket egy közösség, egy nemzet szerzett a megpróbáltatások alatt.
Az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy az áldozatok nagyon nehezen szólalnak meg, ha azt látják, hogy mellettünk élnek azok, akik a bűnök elkövetésében részt vettek. Nagyon sajátos pszichológiai helyzet ez, amelyet nem könnyű, sőt, talán lehetetlen föloldani - jegyezte meg Kovács Zoltán.