Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártfoglalás


Dátum: 2011-02-28 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:00.148246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Török László: Súlyos személyes és politikai konfliktusoktól terhes a Magyar Szocialista Párt. Ezt a belső feszültséget a hét végi választmányi ülés sem tudta feloldani. A tanácskozáson Mesterházy Attila pártelnök ajánlása szerint egyhangú döntéssel támogatták és befogadták Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció Platformját, amelyről tavaly októberi megalakítása óta komoly viták folytak.

(...)

Hogy kinek kedvez ez az intrikáktól sűrű terep, nehéz megmondani. Az biztos, hogy Gyurcsány Ferenc kedveli az ilyen szituációkat, hiszen korábban Kovács László alól is ki tudta szervezni az MSZP-t. Valószínűleg most is valami hasonlóra készül, és ebben éppen Mesterházy Attila volt segítségére, amikor jobb ötlet híján felszólította a választmányt Gyurcsányék támogatására.

Kapcsolódó elemek