Kinek az ügye a Tocsik-ügy?
A Tocsik ügy jogi vonatkozásairól az elmúlt években sok szó esett és ezért úgy is mondhatnánk, hogy már éppen eleget beszéltek. Sőt: az elegendőnél több ítélet született: mint tudjuk, négy alakalommal, négy különböző ítélet is. A negyedik ítélet éppen most került nyilvánosságra, s európai uniós szavazás ide, vagy oda, ez a múlt héten mégis nagy visszhangot váltott ki - hangzott el Weszelovszky Zoltán napirend utáni felszólalásában a Parlament április 15-i ülésén.)
Dátum: 2003-06-02 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:11.755554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vajon miért történt mindez így? Szeretném előre jelezni, hogy jogerős bírósági ítéletet, hát még legfelsőbb bírósági ítéletet, akkor sem kommentálnék, ha jogász lennék. Nem áll tehát szándékomban az ítélet jogi megközelítése. Annál fontosabbnak vélem azonban az ügyből levonható erkölcsi és politikai konzekvenciák rövid taglalását.
Mikor hat-hét évvel ezelőtt a Tocsik ügy kirobbant, az ismertté vált pénz nagysága, forrása, nemkülönben a különböző összegek áramlásának (vélt vagy valós) iránya, szinte pillanatok alatt közügyet csinált belőle. Hogy milyen mélyen érintette mindez az emberek tudatát, erkölcsi ítéletét, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a "közügyből" "köz szó" lett. Emlékezhetünk a nevet kisbetűvel írva jelzőnek használták, s a magyar nyelv rugalmassága a főnévből igét is csinált. Így a Horn kormány idején új szóval gazdagodott nyelvünk kifejezőereje. A szó jelentése azonban nem vált senki dicsőségére.
Most pedig 2003 áprilisában azt kell tudomásul vennünk, hogy évek óta az ügy körül kavargó rengeteg tárgyalás, szó, beszéd, és sajtókommentárok, mind feleslegesek voltak, hiszen a megvádoltat minden vádpont alól felmentették, különböző büntetési tételeit visszavonták, és az ügyben érintett személyeket is tisztának minősítették. Mindezt azzal indokolták, hogy itt szerződés köttetett és ez a szerződés teljesítve lett. Vagyis minden a jog útján haladt.
De vajon milyen szerződés válthatott ki ekkora közfelháborodást? A szerződést az APV Rt. kötötte. Az APV Rt. a Pénzügyminisztériumhoz tartozik. A Pénzügyminisztérium kormányszerv. Vagyis az APV Rt. nagy horderejű dolgot a kormány tudta nélkül nem tehetett. Mi volt ez a nagy horderejű dolog? Az MSZP és SZDSZ koalícióból született Horn kormány alatt a kormány tudtával arra kötöttek szerződést, hogy az ügyet vállaló ügyvéd az önkormányzatoknál alkudja le a belterületi földekért fizetendő összegeket. E szerződés elvállalásának erkölcsi alapját most nem minősítjük. De hogy ez az állam számára mekkora bevételt jelentett, könnyen következtethetünk, hiszen a tíz százalékban megállapodott jutalék 860 millió forint volt.
Erkölcsileg is és politikailag is úgy véljük, hogy egy kormány nagy hibát követ el, ha önkormányzatait saját hasznára megkárosítja. E gondolatnak megszületnie sem lett volna szabad, semmilyen politikai kurzus esetében, hát még a jóléti társadalmat hirdető (és ígérő!) MSZP-SZDSZ koalíció kormányzata alatt.
De a gondolat a Horn kormány alatt megszületett, a szerződés megköttetett, és az önkormányzatok (a kormányzat hallgatólagos egyetértésével) összességében vesztesei lettek ennek az ügyletnek.
Ma a Medgyessy kormány alatt az önkormányzatok anyagi ellehetetlenülése az egyik legnagyobb probléma. Ezért különös, hogy amíg a Horn kormány aszisztálása, (és az ügyben közvetlenül érintettek közreműködése) korábban bűnösnek találtatott, addig a Medgyessy kormány alatt, a történtek teljes átértékelése következtében, az ügy jogilag felmentésekkel és az anyagi javak visszajuttatásával záródott. Vagyis lényegileg nem Tocsik ügy volt ez, hanem az MSZP-SZDSZ koalíció két kormányának összejátszása! Azaz kormányügy!
Medgyessy Péter miniszterelnök úr hivatalba lépése óta folyamatosan hangsúlyozza: a közéletben és a politikai életben ő nem pusztán jogszerűséget, hanem erkölcsi makulátlanságot követel. Csak csodálni lehet, hogy a legfelsőbb bíróság éppen az ellenkező módon ítélt. Vajon miért tette ezt? Lehet, hogy nem hitt a miniszterelnöki szép szavaknak?
XIII. kerületi Képviselő, 2003. május