Kósa: A szocialisták a korrupció pártján állnak?
Kósa Lajos napirend előtti felszólalásában arra kérte a szocialistákat, hogy vonják le a Zuschlag-ügy politikai következményeit.
Dátum: 2011-02-28 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:06.448964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a Zuschlag-ügy büntetőjogi felelősei már megvannak, de a politikai felelősséget még nem vonta le senki. Ha azt képviseljük, hogy Magyarországnak meg kell újulnia, hogy az MSZP által képviselt korrupciós világ soha többet ne térjen vissza, akkor maguknak a szocialistáknak is le kell vonnia a megfelelő politikai következtetéseket - tette hozzá. Kósa Lajos aláhúzta, nemhogy nem vonták le a megfelelő konzekvenciákat, hanem az ügy egyik politikai felelőséből miniszterelnököt csináltak, a másikból pedig pártelnököt. Ha ez így marad, akkor csak egyetlenegyet lehet mondani: a szocialisták a korrupció pártján állnak. Sőt, a szocialisták a korrupció pártja maga - jegyezte meg a politikus. Kósa Lajos szerint ezt könnyen levethetik magukról a szocialisták, ha megnevezik a két politikai felelőst, és megkérik őket arra, hogy ne foglalkozzanak többet közéleti kérdésekkel.
Mint mondta, ha a Zuschlag-ügy politikai következmény nélkül marad, akkor Magyarország sohasem tud abból a gödörből kikászálódni, amibe a szocialisták vezették. Kósa Lajos szerint, ha a szocialisták nem hozzák meg a szükséges döntéseket, akkor nem fogják magukról levetni soha, hogy ők a korrupció pártja.