Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi romaügyi biztos lett Makai István

Makai Istvánt nevezte ki Budapest romaügyi biztosává Tarlós István főpolgármester - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója.


Dátum: 2011-02-28 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:07.541715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) és a Roma Polgári Tömörülés (RPT) vezetője március elsejétől látja el feladatát, megbízatása határozatlan időre szól, tevékenységét térítésmentesen látja el.

Szűcs Somlyó Mária a közleményben emlékeztetett: Tarlós István főpolgármester kiemelt ügyként kívánja kezelni a budapesti romák felzárkóztatását és polgárosodásának elősegítését, s ennek érdekében nevezte ki a posztra Makai Istvánt.

A megbízott hatáskörébe tartozik "a fővárosi romák élethelyzetét befolyásoló, felzárkóztatásukat hátráltató problémák összegyűjtése, rangsorolása, programok előkészítése. A romaügyi biztos a romák helyzetét érintő kérdésekben véleményezési és javaslattételi joggal rendelkezik majd - olvasható a kommunikációs igazgató közleményében.

Makai István fővárosi roma politikus második ciklusát kezdte meg a január 9-i kisebbségi választások eredményeként az FCÖ élén. Ő irányítja a tavalyi kisebbségi választásokon az ország második legerősebb roma civil szervezetévé vált RPT-t. Az FCÖ az Országos Roma Önkormányzat utáni legbefolyásosabb választott roma érdekképviseleti szervezet.

Kapcsolódó elemek