Csökkent a pedagógusok bére
A pedagógusok közül sokan jóval kevesebb pénzt kapnak kézhez, mint a béremelés előtt. Mennyit fizet ön a saját pénzéből? - tette fel a kérdést Pánczél Károly, Magyar Bálinthoz intézett interpellációjában.
Dátum: 2003-06-02 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:12.366347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta iskola- és óvodabezárási hullámnak lehetünk tanúja, mivel az önkormányzatok nem tudják fizetni a pedagógusok béremelését - emelte ki a politikus. Az önkormányzatok többsége lehetetlen helyzetbe került, mivel a kormány nem emelte meg a pedagógusok illetményét, hanem az önkormányzatokra hárította ennek terhét.
Feltette a kérdést a miniszternek: elfogadható-e, hogy a tanárok finanszírozzák saját béremelésüket?
Magyar Bálint demagógiának minősítette a képviselő interpellációját. Úgy vélekedett, hogy önkormányzati normatíva növelésből, valamint a hátrahagyott önkormányzati jövedelmekből fedezhetők a béremelések.
Pánczél Károly válaszában rámutatott: Magyar Bálint önmaga állandó ismételgetésével kibújik a válasz alól, hogy mit kíván tenni ebben a helyzetben.
A képviselő nem fogadta el a miniszter válaszát.
fidesz.hu