Schmitt: Szó és hatalom
Schmitt Pál szerint nyelvünk a magyarságunk, összetartozásunk egyik legfontosabb jelképe. A köztársasági elnök a Magyar Nemzet című napilap kedden megjelent interjújában azt is kiemelte, ettől az évtől kezdődően meghirdeti és kiosztja A magyar nyelvért elnevezésű díjakat.
Dátum: 2011-03-01 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:15.811307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál az interjúban úgy fogalmazott: a nyelv összeköt bennünket elődeinkkel, és remélhetőleg majd utódainkkal is, éppen ezért szerinte különleges figyelemmel kell övezni. Kiemelte: a magyar nyelv sok szempontból különleges. Nagy történelmi múltja van, ősi értékeket őriz, Európa közepén rokon nélkül él, de folyamatosan fejlődik, modernizálódik, a nyelvészek megállapítása szerint páratlanul rugalmas, választékos kifejezésre, költői játékokra képes nyelv - tette hozzá. Mint arra rámutatott, a kisebb nyelvek a világon mindenütt veszélyeztetettek, visszaszorulásuk a kulturális gyakorlat és identitás feladásához vezethet. Az államfő megjegyezte: a mai köz- és irodalmi magyar nyelv közelebb áll az "utca" nyelvéhez. Egyszerűbb, természetesebb, sallangmentesebb lett - tette hozzá.
Bármilyen nyelvet tanulunk meg először, az lesz az anyanyelvünk, a legmélyebb érzelmi kapocs szüleinkkel, legszűkebb környezetünkkel, és a világ megismerésének a szülőföldhöz köthető elemi módja. Ezt kaptuk örökül, ez segít élni, ezt kell továbbadnunk. A magyaroknak különleges felelősségük van a magyar nyelvvel kapcsolatban: nekik kell fenntartani, fejleszteni és átadni. Ratkó József gyönyörű megfogalmazásában: "Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere" - fogalmazott a köztársasági elnök.
Véleménye szerint a nyilvánosságban tudatos nyelvhasználatra van szükség. A tudatosság pedig szerinte nem tiltással vagy szabályzatokkal, hanem műveltséggel és öntudattal érhető el. Mint az interjúban elmondta, számára nem természetes, hogy Magyarországon ma nincs olyan testület, amely főállásban, napi rendszerességgel figyelné a hivatalos és nyilvános nyelvhasználatot, és ajánlásokat, javaslatokat tenne az igényes nyelvhasználattal kapcsolatban. Hozzátette: ezért ettől az évtől kezdődően meghirdeti és kiosztja A magyar nyelvért elnevezésű díjakat. Magánszemélyek, társadalmi és tudományos szervezetek javaslatai alapján kívánja kitüntetni azokat a személyiségeket - pedagógusokat, irodalmárokat, művészeket, kutatókat, politikusokat, a média képviselőit -, akik kisebb vagy nagyobb közösségekben példamutatóan cselekednek az anyanyelvért - olvasható a lapban.