A forintok biztonságra válthatók
A zalaegerszegi elkerülő vasút építése, illetve nem építése volt Gyimesi Endre fideszes képviselő hétfői parlamenti felszólalásának témája, melyet a közlekedési miniszterhez intézett. A témának szomorú hangsúlyt ad a közelmúltban történt siófoki busztragédia - jegyezte meg a képviselő.
Dátum: 2003-06-02 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:13.232880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyimesi Endre rámutatott: biztonsági szempontból tarthatatlan állapotok uralkodnak Zalaegerszegen, hiszen a városon áthaladó nemzetközi vasútvonal 11 közutat keresztez, ebből öt igen jelentős forgalmat bonyolít.
A képviselő arra várt választ a szakminisztertől, hogy miért maradt ki az idei ISPA-tenderből az elkerülő vonalszakasz megépítése, amely mellett Zalaegerszeg már elkötelezte magát.
- A meglévő vonal felújítása sem jelent megoldást, hiszen az 1 milliárd forintba kerülne - hangsúlyozta Gyimesi Endre. - Az elkerülő szakasz megépítésével a forintok biztonságra válthatók.
Csillag István közlekedési miniszter helyett Szalay Gábor politikai államtitkár válaszolt a képviselő által felvetett problémára. A politikus hangoztatta: egyik szeme sír, a másik pedig nevet, ugyanis az elkerülő szakasz megépítését az váltotta ki, hogy a folyamatosan növekvő Zalaegerszeg rátelepült a vonalra.
Az államtitkár biztosította a Fidesz képviselőjét arról, hogy a biztonság nem szorult háttérbe, ennek bizonyságául elmondta, hogy a 2004-2005-ös költségvetési években 1-1 milliárd forintot fordítanak az elkerülő vasúti nyomvonal megépítésére.
fidesz.hu