Lezárul a Semmelweis Terv országjáró körútja
Véget ér Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár Semmelweis Tervet bemutató országjáró körútja, melynek utolsó állomása Budapest.
Dátum: 2011-03-01 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:29.828044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A január 20-án kezdődött országjáró körút során az államtitkár összesen 19 helyszínen csaknem minden fenntartóval és intézményvezetővel személyesen találkozott, hogy együtt beszéljék meg a Semmelweis Terv egyes részeit.
A szakmai egyeztetésekre minden esetben meghívta az adott megye kormánymegbízottját, a megyei kormányhivatalok főigazgatóit, valamennyi kórház igazgatóját és fenntartóját, az országgyűlési képviselőket, a járóbeteg-ellátó intézmények vezetőit, valamint a területi OEP és ÁNTSZ vezetőit.
A találkozókon Szócska Miklós rámutatott, hogy az eddigi gyakorlattal szemben azt szeretné, ha a központi direktívák helyett az érintettek megismernék az egészségügy átalakításának szándékait. Az országjárás során lehetősége nyílt arra, hogy az érintettekkel őszintén beszéljenek az egészségügy állapotáról.
A találkozók arra is alkalmat adtak, hogy az államtitkár felhívja a figyelmet a népegészségügyi aktivitás fontosságára - így a "Megnézheted magad" kampányra, az ágazat által támogatott, a dohányzás visszaszorítását célzó önálló képviselői indítványra, valamint a szervezett szűrések jelentőségére. Az államtitkár pontos népegészségügyi térképet kapott az országról, és különösen megdöbbent azon, hogy míg Magyarországon évente 500, addig Finnországban 5 ember hal meg méhnyakrák következtében.
Szócska Miklós elmondta, hogy az országban teljes leltár készül az egészségügyi intézményekről. A felmérés néhány hónapon belül befejeződik, és 2011 szeptemberében megkezdődhet a Semmelweis Tervben is vázolt progresszív ellátási modell kialakítása, így a nagytérségi centrumok létrehozása.
A budapesti megbeszélés békés hangulatban zajlott, látszik, hogy súlyos problémákkal küzdenek a fővárosi ellátás terén, ami abból adódhat, hogy az itt lévő intézményeket összesen 9 fenntartó működteti. A fővárosban gyors, a tulajdonosi réteget is érintő változásra van szükség, annak érdekében, hogy a rendszerben lévő tartalékokat minél gyorsabban vissza lehessen forgatni. Az intézményvezetők és fenntartók a progresszív ellátórendszer kialakítását és a munkamegosztást szinte kivétel nélkül mindenhol örömmel fogadták.