Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közteret nevez el Elvis Presley-ről a Főváros

Közteret nevez el a Főváros az amerikai énekesről, mert az 56-os forradalom után kiállt hazánk mellett, és sokat segített a magyarokon. Tarlós István bejelentette azt is, hogy kezdeményezni fogja, hogy Elvis Presley Budapest díszpolgára legyen. A főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az állam várhatóan átvállalja a BKV 77 milliárd forintos adósságát.


Dátum: 2011-03-02 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:40.079012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állam várhatóan átvállalja a BKV 77 milliárd forintos adósságát

Újságírói kérdésre válaszolva Tarlós István közölte: az állam várhatóan átvállalja a BKV 77 milliárd forintos adósságát, és 19 milliárd forintos közvetlen támogatást is kifizet. Elmondta, hogy kormánytagok közölték vele az adósságátvállalás, valamint a közvetlen pénzbeni támogatás tényét. Közölte, a 19 milliárd forintos támogatást várhatóan március végén kaphatja meg a főváros, míg az adósságátvállalás reális határideje július. Elmondta: arról még nem született kormányzati döntés, hogy beszállnak-e a Budapesti Közlekedési Központba. Hozzátette: ha a kormány úgy dönt, hogy beszáll, akkor ez inkább 2012-re várható.

Moszkva tér, közterek átnevezése, díszpolgári címek

A sajtótájékoztatón szóba kerül a Moszkva tér átnevezésének az ügye is. A főpolgármester személyes véleményét ismertette a témában. Azt javasolja, hogy valahol a városban építsenek egy orosz ortodox kápolnát, és nevezzék el a környezetét Moszkva térnek, és korábban az egykori pénzügyminiszter nevét viselő, jelenlegi Moszkva teret pedig nevezzék vissza Széll Kálmán térré. Tarlós István kitért arra is, hogy a március 23-i közgyűlésre csomagot terjeszt be a közterületek átnevezése kapcsán. A politikus vállalhatatlannak tartja, hogy Budapesten még mindig olyan emberekről vannak utcák, közterek elnevezve, akik teljes mértékben a demokratikus berendezkedés ellen tevékenykedtek. Névváltoztatások következnek - jelentette be. Nem tartom kívánatosnak, hogy 1919-es kormánybiztosokról és veteránokról legyenek a mai napig utcák elnevezve Budapesten - indokolta. Várhatóan az ősszel felülvizsgálják a közterületi szobrokat is. Tarlós István elmondta, ők nem "szobordöntögetők", elsősorban a hiányzó szobrok felállítása a fontos, és csak másodsorban a meglévők felülvizsgálata. Felhívta a figyelmet arra is, hogy még mindig Budapest díszpolgára például Sztálin, Haynau, vagy Alexander Bach. A helyzet meg fog változni, ezeket a díszpolgárokat nem retorikai trükkökkel, hanem hivatalos szavazással, határozattal le fogjuk venni a listáról - jelentette ki Tarlós István.

Kapcsolódó elemek