Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A nemzeti ügyek kormánya talpra állítja az országot"

A miniszterelnök szóvivőjének közlése szerint a nemzeti ügyek kormánya talpra állítja "a szocialisták hitelfelvételei miatt padlóra küldött" országot: átszervezéseket hajt végre, az Új Széchenyi Terv keretében 1.900 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig legyőzi az államadósságot.


Dátum: 2011-03-02 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:40.420230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter mindezt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében rögzíti, amelyben úgy fogalmaz: "az országot a végletekig eladósító szocialisták továbbra is betegesen, de mindhiába ragaszkodnak a megszorításokhoz"; észre kellene venni végre, hogy a Gyurcsány-korszakkal együtt a megszorítások politikája is megbukott.

Hozzáteszi: ugyanakkor el fogják számoltatni a hitelfelvételek felelőseit, ki fogják vizsgálni, hogy milyen magánérdekek álltak az ország eladósítása mögött.

Az MSZP szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Tukacs István szocialista képviselő bírálta a kedden bejelentett, Széll Kálmán Tervhez kapcsolódó intézkedéseket.

Kapcsolódó elemek