Freedom House-jelentés: Románia nem konszolidált demokrácia
Románia nem tartozik a konszolidált demokráciák közzé - állítja a politikai jogokat és polgári szabadságjogokat világszerte figyelemmel kísérő non-profit szervezet, a Freedom House idei jelentésében.
Dátum: 2003-06-02 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:14.467241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanulmány, amely a demokrácia és a jogállam helyzetét vizsgálja az átmeneti (rendszerváltó) országokban, Lengyelországot, Szlovéniát, Magyarországot, Szlovákiát, a három balti államot (Észtországot, Lettországot és Litvániát) valamint Csehszlovákiát sorolja a stabil demokratikus államok közzé, a kapott pontszámok alapján állítva fel ezt a sorrendet. Bulgáriát, Romániát, Horvátországot, Jugoszláviát, Albániát és Macedóniát a második kategóriába, azaz a részben megszilárdult demokráciák közzé sorolják a tanulmány készítői.
A demokratizálódás mértéke szerinti osztályozása a választási folyamatok, a civil társadalom fejlettsége, a sajtó függetlensége és a kormányzás típusának függvényében történik. A jogrend alapján történő minősítés kritériumai az emberi jogok tiszteletben tartása, az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupció mértéke. A pontozás 1 és 7 közötti skálán történik, ahol az 1-es jelentve a legjobb szintet. Ennek megfelelően az első helyen álló Lengyelország 1,36-os értékelést kapott, Csehszlovákiának pedig 2-es osztályzása van. Bulgáriát 3,13-ra, Romániát 3,25-re értékelte a Freedom House. Moldova Köztársaság a harmadik kategóriába esik, amely az átmeneti kormányzatok osztálya. Itt sorrendben Boszniát követi, de megelőzi Ukrajnát, Örményországot, Grúziát és Oroszországot. (szabad európa rádió)
Forrás: transindex.ro