Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nagy létszámú intézményeket kell kisebbekre váltani

A kormány döntött a fogyatékossággal élők számára gondozást nyújtó intézmények átalakításáról, lakókörnyezetbe integrálásáról - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten.


Dátum: 2011-03-02 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:17:42.832325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a fogyatékossággal élő emberek nagy többsége az 1960-as, 1970-es években kikerült a városi otthonokból, és vagy átalakított kastélyokba vagy pedig a települések szélén elhelyezett bentlakásos intézményekbe került át. Ezeket a nagy létszámú intézményeket kell kisebbekre váltani - jelentette ki az államtitkár. Kiemelte: ma a bentlakásos szociális intézmények körülbelül 12 ezer férőhellyel működnek, ebből mintegy 1500 férőhely kiváltása valósulna meg 2013 végéig hét milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával. Hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel közösen írnak majd ki pályázatot az 1500 férőhelyre. Hangsúlyozta azt is: a kisebb lakóegységbe történő átköltözésre való felkészülés hosszabb folyamat azoknál, akik egész életüket intézményi keretek között élték.

Mint Nyitrai Imre helyettes államtitkár elmondta, a lakhatási szolgáltatás három szintre bontható. Az első szint a társadalmi- lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő 3-6 fő részére lakhatást nyújtó önálló lakás, melyet alacsony gondozási szükséglettel és felügyelettel rendelkezők vehetnének igénybe, a második szint a 6-12 fő részére lakhatást biztosító ház, a harmadik szint pedig az intenzív gondozást nyújtó lakócentrum. A lakócentrum a magas és speciális gondozási szükséglet és felügyelet igénye mellett integrált lakókörnyezetben elhelyezkedő, maximum 50 fő ellátására alkalmas lakóépület - fejtette ki a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta: a kormány által kidolgozott programot megfeleltették az ENSZ és az EU elvárásainak is.

Elmondta, hogy az anyagi források biztosításával, a szakemberek és az ellátottak felkészítésével a teljes átalakítás mintegy harminc év alatt valósítható meg. Nyitrai Imre közölte: a kiváltás megvalósításához egyebek közt létre kell hozni a férőhelykiváltás feladatait koordináló testületet, képezni kell a területen dolgozó szakembereket, valamint ki kell építeni egy mentorhálózatot. A helyettes államtitkár elmondta azt is: a stratégiát eljuttatták az érdekvédelmi és szakmai szervezetek szélesebb köréhez, és várják azok véleményét.

Soltész Miklós kérdésre válaszolva közölte: az előre hozott öregségi nyugdíjba menők száma mindig annak a következménye volt, hogy a munkanélküliségi helyzet hogyan alakult.

Kapcsolódó elemek