Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövő héten dönt a Parlament a semmisségi törvényről

Jövő heti, kétnapos ülésén választhatja meg a jegybank monetáris tanácsának négy tagját az Országgyűlés, amely kedden politikai vitanapot tart a demográfiai helyzetről az ellenzéki Jobbik kezdeményezésére - tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön, a házbizottság ülése után.


Dátum: 2011-03-03 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:01.918078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés tanácskozása hétfőn mandátumigazolással kezdődik: Mikola István megüresedett helyére a Fidesz Cserna Gábort jelölte, aki hétfőn esküt is tesz. (Mikola István március elsejétől az OECD nagykövete, ezért képviselői mandátumáról lemondott.)

Szintén hétfőn várható, hogy szavaz a Ház a monetáris tanács négy új, külsős tagjáról, ha a gazdasági bizottság elnöke még a héten megnevezi a jelölteket.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn lesz a 2006-os őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések semmissé tételéről szóló törvényjavaslat záróvitája és szavazása. Az MTI úgy tudja, hogy ennél a voksolásnál az MSZP-frakció név szerinti szavazást kér.

A kormány a házbizottsági tanácskozáson jelezte: szeretné, ha szavaznának az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz beterjesztett indítványokról.

Várhatóan pénteken a Ház elé terjeszti a kabinet a kolontári iszapkatasztrófa és a felsőzsolcai árvízhelyzet miatt szükségessé vált veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatait. Azt szeretnék, ha erről a parlament a házszabálytól való eltéréssel szavazna - jegyezte meg Altorjai Anita.

Kedden öt és fél órás időkeretben politikai vitanapot tart a parlament a Jobbik kezdeményezésére a magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége címmel.

Kapcsolódó elemek